Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán új műholddal kémleli Észak-Koreát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 17. 18:18

Sikeresen felbocsájtották a Radar–5 típusú japán katonai felderítő műholdat egy H–2A típusú hordozórakéta segítségével – közölte március 17-én, pénteken a hordozórakétát gyártó Mitsubishi Heavy Industries vállalat. Hírügynökségi jelentések szerint a berendezés feladatai közé tartozik az észak-koreai katonai tevékenység nyomon követése is.

A konzorcium közleményéből kiderül, hogy a műholdat különleges radarokkal szerelték fel, amelyek rossz időjárásnál és éjszaka is lehetővé teszik a földi célpontok megfigyelését.

Föld körüli pályára állva a Radar–5 elődjének, a Radar–3-nak a feladatait veszi át, ezt még 2011-ben helyezték üzembe Észak-Korea ballisztikusrakéta-tesztjeivel összefüggésben.

A Radar–5 indítását eredetileg csütörtökön tervezték, de a rossz időjárás miatt el kellett halasztani. A pénteki indítást a Kagosima prefektúrában lévő tanegasimai űrközpontból élő adásban lehetett nyomon követni.

A japán védelmi minisztérium januárban bocsátotta fel első saját, szélessávú távközlési műholdját a japán hadsereg (SDF) kommunikációs hálózatának fejlesztése és ezáltal a biztonsági kihívások hatékonyabb kezelése céljából. Azt a berendezést szintén egy H–2A típusú hordozórakéta szállította. A Kirameki–2-es típusú műhold egyike annak a háromnak, amelyek az önvédelmi erőknek nevezett japán hadsereg kizárólagos használatában lesznek.