Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős öngyilkos merénylet Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 4. 19:00

Kettős öngyilkos merényletet követtek el október 3-án, hétfőn a kormányerők kezén lévő Hama szívében, a támadásban a legfrissebb adatok szerint ketten életüket vesztették, tizenketten pedig megsebesültek – közölte a helyi média.

A SANA szíriai állami hírügynökség szerint az első merénylő a Hama központjában található Al-Asszi téren robbantotta fel magát délben, negyed órával később pedig újabb robbanás rázta meg a környéket. A kormánypárti Sám rádióadó szerint a támadók célpontja a kormányzó Baasz párt székháza lehetett. Gasszan Halaf tartományi kormányzó úgy tudja, hogy legalább ketten életüket vesztették a támadásokban. A merényletekben a SANA egyik fotósa, Ibrahim Adzsadzs is megsebesült. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet tizennégy sebesültről tud.

Bár Hamában is hatalmas tüntetések zajlottak a szíriai polgárháború kezdetén, 2011-ben, azóta az országos helyzethez képest viszonylag békés mederben zajlik az élet Szíria negyedik legnagyobb városában. Az ország középső részén fekvő, megosztott Hama tartományban sem túl gyakoriak a hasonló véres támadások, bár a provincia egyik kormányzója, Anasz Abdel Razzak al-Naem pokolgépes merényletben vesztette életét 2013-ban.

Ugyanakkor az elmúlt időszak bővelkedett harci eseményekben, miután a felkelők és szélsőséges iszlamista csoportok koalíciója augusztus 29-e óta folyamatosan nyomul előre a tartományban, és eddig mintegy negyven települést sikerült elfoglalnia a kormányerőktől.