Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős öngyilkos merénylet volt Kamerunban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 4. 20:33

A Boko Haram nigériai iszlamista terrorcsoport fegyveresei kettős öngyilkos robbantást hajtottak végre szeptember 3-án, csütörtökön az észak-kameruni Kerava városban, a merényletekben legalább harmincan meghaltak.

„Az első robbantást Kerava piacán követték el röviddel délelőtt 11 óra után, a másodikat pedig a hadsereg egyik támaszpontjától nagyjából 200 méterre hajtották végre" – mondta a hadsereg egyik tisztségviselője.

Helyi biztonsági források szerint a csütörtöki robbantásokat női merénylők hajtották végre. A Reuters brit hírügynökség rendőrségi illetékesekre hivatkozva mintegy tíz halottról és száz sebesültről számolt be.

A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken is, ezért a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát.

A szélsőséges szervezet 2009 óta több mint 13 ezer embert gyilkolt meg. A Boko Haram idén márciusban hűséget esküdött az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzés alatt tartó Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek.