Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kevésbé veszélyes feladatokat kap Harry herceg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 18. 17:44

Távozik a brit hadsereg elit helikopteralakulatától Harry herceg. A brit uralkodó unokája továbbra is a fegyveres erők kötelekében szolgál, de a jövőben elsősorban a hadsereg nagyszabású ceremoniális programjainak szervezésében vállal szerepet és szolgálati helye a királyi lovas testőrség londoni parancsnoksága lesz.

Harry a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett. Ezután – kitüntetéssel – a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikopterére, az Apache-ra szóló külön elsőtiszti és lövészképesítést is megszerezte. Kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, legutóbb két éve, amikor már az Apache támadó helikopterekkel vett részt harci bevetéseken. Most azonban nyugalmasabb beosztásba kerül. Feladatai közé tartozik majd például az olyan nagyszabású ünnepi katonai parádék megszervezése és vezénylése, mint a híres Trooping the Colour, vagyis saját nagymamája, az idén 88 éves II. Erzsébet királynő hivatalos júniusi születésnapja alkalmából rendezett látványos katonai parádé.

A döntésben része lehetett annak, hogy a brit hadvezetésen belül túl nagynak ítélték a hercegre leselkedő terrorveszélyt. Komoly feltűnést keltett például, amikor a Daily Mirror című lapban az afganisztáni Kunar tartomány tálib katonai parancsnoka néhány hónapja kijelentette: Harry valószínűleg csak a „jó szerencséjének" köszönhette, hogy megmenekült második afganisztáni szolgálata idején, mert érkezésének pillanatától a tálib erők célkeresztjében volt.
Harry második afganisztáni szolgálatának idején a brit sajtó olyan értesüléseket közölt bennfentes katonai forrásokból, hogy a herceg tálib parancsnokok likvidálását célzó bevetéseken vett részt. Tavaly januári hazatérte után, a BBC-nek nyilatkozva Harry nem erősítette meg ezt az értesülést. Arra az újságírói kérdésre ugyanakkor, hogy bevetései során ölt-e embert, Harry azt mondta, hogy „igen, ugyanúgy, mint sokan mások".

Londoni találgatások szerint ugyanakkor szerepet játszhatott az is, hogy állandó londoni szolgálati helyén Harry közelebb lehet kedveséhez, Cressida Bonashoz. Harry 2012 májusában ismerte meg a szőke szépséget és a brit bulvársajtó bennfentes udvari forrásai már házassági tervekről regélnek, bár eljegyzésről és esküvőről hivatalosan eddig nem esett szó. Harry azonban legutóbbi afganisztáni frontszolgálata idején is állítólag rendszeresen hívogatta 24 éves barátnőjét, és kérlelte, hogy várja meg őt.