Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégezték a Szulejmáni hollétét eláruló férfit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. július 22. 10:05

Kivégezték Iránban hétfőn azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek – közölte az állami televízió.

A jelentés szerint a halálos ítéletet reggel hajtották végre Mahmúd Muszávi-Madzsd iráni állampolgáron, aki információkkal látta el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és a Moszad izraeli hírszerzést Szulejmáni hollétéről. A férfi az iráni hatóságok szerint sok pénzt kapott együttműködéséért a két titkosszolgálattól. Izrael és az Egyesült Államok az iráni rezsim legfőbb ellenségei.

Az Egyesült Államok január 3-án likvidálta a Közel-Keleten jelentős befolyással bíró Kászim Szulejmánit egy drónnal a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében. A tábornok meggyilkolását Irán azzal torolta meg, hogy rakétatámadást intézett két iraki támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is állomásoznak. A csapásban egyetlen amerikai katona sem halt meg, de többen traumás agysérülést szenvedtek. Washington azzal vádolta Szulejmánit, hogy különféle síita milíciákat támogatott a térségben. A tábornok 1998-tól haláláig vezette a Forradalmi Gárda külföldi és titkos műveleteiért felelős al-Kudszot.

Az iszlám köztársaság tavaly nyáron jelentette be, hogy 17, a CIA-nek dolgozó kémet fogott el, akik közül többeket halálra ítélt.