Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös amerikai-francia csapás Moszul ellen?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 21. 16:03

Összehangolt csapásra készül az Iszlám Állam terrorszervezet iraki fellegvára, Moszul ellen az Egyesült Államok és Franciaország – közölte szerdán Stéphane Le Foll francia kormányszóvivő.

A France Info rádióállomásnak elmondta, hogy az ügyben Washingtonban tárgyal Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter, aki az amerikaiakkal egyeztet a támadás előkészítéséről.
A francia katonák halálát először nem erősítették meg

Le Foll nem tudta megerősíteni azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint a francia különleges egységek több katonáját vasárnap meggyilkolták Líbiában. Azt azonban megerősítette, hogy az említett egységek jelen vannak az észak-afrikai országban.

„Természetesen a különleges egységek ott vannak, hogy segítséget nyújtsanak, és szavatolják a francia jelenlétet a terroristák elleni harcban" – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Nem sokkal később a védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy három francia katona meghalt Líbiában, de további részleteket nem közölt.