Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kulcsfontosságú kerületet foglalt vissza a szíriai hadsereg Aleppóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 10. 10:12

A szíriai kormányhadsereg és szövetségesei visszafoglaltak egy kulcsfontosságú kerületet Aleppó déli részében, amelyet az ellenzéki fegyveresek szereztek meg a múlt hónapban, áttörve a város körül húzott ostromgyűrűt – jelentette szeptember 8-án, csütörtökön az Al-Majadín libanoni televíziócsatorna és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Szakértők szerint amennyiben a kormánycsapatok tartani tudják a Ramussza nevű kerületet, azzal gyakorlatilag teljesen visszaszerezték a felkelők múlt havi előrenyomulása során elvesztett területeket, és szorosabbá fűzhetik a lázadók kezén lévő Kelet-Aleppó körüli hurkot. A lázadók ellenőrizte kerületekben becslések szerint több mint 250 ezer lakos rekedhetett.

Egy ellenzéki forrás szerint azonban a felkelők megvetették a lábukat a lakónegyed egyik részében, illetve a Dzsejs al-Fath szíriai lázadócsoport továbbra is jelen van a várostól délre eső térségben.

Értesülések szerint a kormányerők egy második támadási hulláma Aleppótól délre lévő településeket ért. Az offenzívát egy kormányhű fegyveres szerint „alkonyattól pirkadatig tartó" bombázás fedezte, amely a Telat el-Ejsz magaslatát volt hivatott elvágni. A térséget ellenzéki fegyveres csoportok tűzvezetési pontként használják tüzérségük számára.

Az ENSZ több ízben 48 órás humanitárius tűzszünetet sürgetett a városban, azonban Moszkva és Washington ez irányú tárgyalásain még nem sikerült áttörést elérni.