Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghosszabbították az ENSZ-vizsgálóbizottság mandátumát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 29. 20:14

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa fél évvel meghosszabbította annak a szakértői bizottságnak a mandátumát, amely a szíriai konfliktus idején elkövetett háborús bűntényeket vizsgálja.

A testület mandátuma szeptember végén járt volna le, meghosszabbítását az arab országok javasolták. A szavazáson a tanács 47 tagja közül 41 támogatta a hosszabbítást, három ország – Kína, Kuba és Oroszország – ellene voksolt, három ország pedig tartózkodott.

A Sérgio Pinheiro vezette, független szakértőkből álló testület egyéves fennállása óta mintegy 1100 embert – a jogsértések kárvallottait, áldozatokat, menekülteket és disszidenseket – hallgatott meg, de Damaszkusz nem engedélyezte, hogy az ország területén vizsgálódjon. Legutóbbi, szeptember közepén készített jelentésében a szakértői bizottság úgy foglalt állást, hogy a szíriai kormányerők háborús és emberiesség ellen bűntényeket, illetve más, súlyos jogsértéseket követtek el, de az ellenzéki erők számlájára is írhatók háborús bűntények.

A testület megállapítása szerint a súlyos háborús bűncselekmények „száma, ritmusa és intenzitása" fokozódott az augusztus közepén kiadott előző jelentés óta, és az esetekért mindkét fél felelős, bár nem egyenlő arányban: a kormánycsapatok és az oldalukon harcoló sabiha milícia bűntettei súlyosabbak.

A testület átadta az ENSZ emberi jogi irodájának a második, titkos listát, amelyen a feltételezett háborús bűnösök neve szerepel. Arra tett javaslatot, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa utalja Szíria ügyét a Nemzetközi Büntetőbíróság elé.

Svájc azt javasolta, hogy Carla del Ponte, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntényeket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék egykori főügyésze is csatlakozzon a bizottság munkájához. Értesülések szerint erről még a nap folyamán várható döntés.