Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtámadtak egy szállodát a szomáliai fővárosban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 27. 10:49

A szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia tagjai június 25-én, szombaton megtámadtak egy szállodát a kelet-afrikai ország fővárosában, Mogadishuban, legalább hét ember meghalt – közölte egy rendőrtiszt.

A támadást egy öngyilkos merénylő kezdte azzal, hogy felrobbantotta magát a Nasahablood nevű, kormányzati és biztonsági tisztségviselők által látogatott szállodánál. A robbantást követően fegyveresek behatoltak az épületbe, ahonnan később lövések hangja hallatszott. Az őrnagy közölte: legalább hét ember meghalt és tízen megsebesültek a robbanásban. Hozzátette: sok embert kimenekítettek a hátsó ajtón.

Az al-Shabaab egyelőre nem nyilatkozott a merényletről.

A milícia gyakran hajt végre támadásokat a szomáliai fővárosban a Nyugat által támogatott kormány ellen. A muzulmánok Szomáliában és szerte a világon éppen a böjti hónapot, a ramadánt tartják. Az al-Shabaab a korábbi években éppen ebben az időszakban fokozta támadásait, gyakran olyan célpontokat választva, ahol sok ember gyűlt össze a böjti időszak kezdete előtt vagy vége után.