Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mérgező felhőt küldtek a terroristák Moszulra és környékére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 29. 14:40

Több mint 1000 embert kezeltek fulladásos tünetekkel az észak-iraki Moszulnál múlt hétvégén, miután az Iszlám Állam terroristái felgyújtottak egy szulfátgyárat – jelentette október 27-én, csütörtökön az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja.

Az al-Misrak nevű gyár az Iszlám Állam iraki bástyája ellen támadó kormányerők és szövetségeseik útjában van, minden bizonnyal ezért gyújtották fel a terroristák.

Hatalmas mérgező felhő terült szét több tucat négyzetkilométeren az ostrom alatt álló Moszultól délkeletre.

Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja további környezetvédelmi károk veszélyére figyelmeztetett. Az Iszlám Állam az ENSZ-ügynökség szerint a felperzselt föld taktikáját alkalmazza, így például al-Kajara település mellett 19 olajkutat gyújtottak fel. Ott is mérgező füstnek tették ki a civileket és a fegyveres erők tagjait.

A vasárnap összecsapásokban károsodott egy vízmű is, és klórgáz szivárgott ki. Emiatt körülbelül 100 civil szorult orvosi kezelésre.