Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mike Pence: a szövetségesek tartsák be az egymásnak tett ígéreteket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd |  2019. szeptember 1. 17:14

A szövetségesek egymásnak tett ígéreteinek betartását szorgalmazta Mike Pence amerikai alelnök szeptember 1-én, vasárnap Varsóban, a második világháború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott nemzetközi megemlékezésen.

1596067281

Kiemelte, hogy a „kíméletlen háború", majd a kommunista kormányzás negyven évén át Lengyelország, valamint „Európa más leigázott nemzetei túlélték a szabadságuk, jogaik, történelmük és hitük tönkretételét célzó brutális kampányt". A lengyelek soha nem estek kétségbe, nem mondtak le ezeréves történetükről. Az Egyesült Államok pedig „soha nem feledkezett meg a szabad és független lengyel nemzetről, és soha nem fog megfeledkezni" – hangsúlyozta.

Az amerikai alelnök idézte Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz írót: „ha meg kellene határoznom, és röviden össze kellene foglalnom az egész huszadik század fő irányát, nem tudnék pontosabbat és találóbbat mondani, minthogy megismételném: az ember megfeledkezett Istenről." „A végső szó azonban nem a világot erőszakkal megváltoztatni akaróké volt, mert valami náluk nagyobbal szembesültek" – tette hozzá Pence.

Washington és Varsó továbbra is együttműködik minden szövetségessel a közös védelem érdekében, a szövetségeseket mindig arra fogja felhívni, hogy tartsák be az egymásnak tett ígéreteket – hangsúlyozta Pence, hozzátéve, hogy a nemzetek erős szövetsége mindig is „szabadságunk és érdekeink legjobb védelmét" jelentette.

A ceremónián beszédet mondott Andrzej Duda lengyel és Frank-Walter Steinmeier német elnök is. A részt vevő összes államfő megkondította az Emlékezet és figyelmeztetés feliratú harangot, amelyet a lengyel elnök később a német légierő által 1939. szeptember 1-én lebombázott lengyel városnak, Wielunnak adományoz.

Az egész napos varsói évfordulós rendezvényeken negyven ország képviselői, köztük közel húsz államfő vett részt a NATO, az Európai Unió és az uniós Keleti Partnerség tagországaiból. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte. A megemlékezés több kétoldalú találkozóra is alkalmat adott, vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Angela Merkel német kancellárt és Charles Michel belga miniszterelnököt fogadta hivatalában.

1596067282