Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mike Pompeo szerint sikerült haladást elérni New Yorkban, de még nem biztos, hogy lesz csúcstalálkozó

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. június 1. 11:57

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint sikerült haladást elérni New Yorkban a Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottsága alelnökével tartott megbeszéléseken, de még nem biztos, hogy lesz amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó.

Az amerikai diplomácia vezetője a magas rangú észak-koreai tisztségviselővel tartott megbeszélései után május 31-én, csütörtökön rövid sajtóértekezletet tartott, amelyen leszögezte, hogy a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között tartandó csúcstalálkozó „az életben egyszer adódó lehetőség". Pompeo hangsúlyozta, hogy az elmúlt 72 órában „nagyszerű haladást" sikerült elérni, és a megbeszélések Észak-Koreával „jó irányban haladnak".

Ugyanakkor – újságírói kérdésre válaszolva – azt is mondta: még korántsem biztos, hogy megtartják a csúcstalálkozót. Véleménye szerint egy leendő amerikai-észak-koreai megállapodás megkötéséhez „merész vezetői képességekre" van szükség Kim Dzsong Un részéről. Hozzátette: még sok a munka egy ilyen megállapodás megkötéséig. Komplikáltnak és régmúltra visszanyúlónak nevezte az észak-koreai problémát, amelynek megoldásához szerinte hosszú időre van szükség. A tárgyalássorozat Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről hosszú lesz és lesznek rosszabb és jobb időszakai is – mondta az újságíróknak.

Donald Trump elnök tisztában van azzal, hogy milyen nehéz probléma az atomfegyver-mentesítés, s az Egyesült Államoknak meg kell győznie Phenjant arról, amit Trump az észak-koreai biztonság garantálásáról mondott – szögezte le Mike Pompeo. Hozzátette: a nyilvánosság előtt nem kívánja megvitatni egy Észak-Koreával kötendő megállapodás tartalmát. A külügyminiszter bejelentette: az észak-koreai tisztségviselő pénteken a Fehér Házban átadja Donald Trumpnak Kim Dzsong Un levelét. A

sajtótájékoztatón jelen volt Kim Jong Csol is, ám ő nem értékelte a megbeszéléseket, és kérdésekre sem válaszolt. Kim Jong Csol – aki korábban az észak-koreai hírszerzés vezetője volt – szerdán délután, Pekingből érkezett New Yorkba ahol szerdán este egy manhattani étteremben folytatott megbeszélést Mike Pompeóval. Csütörtökön két alkalommal is tanácskoztak, a tervezettnél jóval hosszabb ideig. Donald Trump elnök csütörtökön délelőtt a Washingtonhoz közeli Andrews légitámaszponton – ahonnan Texasba repült – újságíróknak azt mondta: „nagyon pozitívak" az eddigi egyeztetések a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóról.