Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkvai közlemény szerint elfogtak egy amerikai felderítő drónt a Krím felett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 16. 9:28

Moszkvai közlés szerint elfogtak egy amerikai felderítő drónt a Krím felett. Az amerikai drón elfogásáról március 14-én, pénteken adott ki közleményt a Rosztyehnologiji (Rostec) nevű orosz állami fegyvergyártó vállalat. A közlemény – amelyet egyebek között az orosz Interfax hírügynökség idézett – péntek este már nem volt fenn a Rostec honlapján.

A közlés szerint a dél-ukrajnai Krím félsziget felett, nagy magasságban észlelték a pilóta nélküli repülőgépet. „A drón mintegy négyezer méter magasságban repült és a földről gyakorlatilag láthatatlan volt. Sikerült megszakítani a kapcsolatot a drón és amerikai irányítói között az Avtobaza nevű rádióelektronikai hadviselési rendszer segítségével" – volt olvasható a Rostec közleményben.

A közlemény szerint a drón ezután kényszerleszállást hajtott végre és „szinte sértetlenül az önvédelmi erők kezébe került".
„Az MQ-5B drón az azonosítási száma alapján a Bajorországban állomásozó 66. amerikai katonai felderítő dandárhoz tartozott" – volt olvasható a közleményben.

A Voice of Russia (Oroszország hangja) nevű angol nyelvű orosz állami rádióadó ugyancsak a Rostec közleményére hivatkozva azt írta: az amerikai felderítő alakulatot Bajorországból március elején áthelyezték a dél-ukrajnai Kirovohradba, ahonnan drónjaik felderítő repüléseket végeznek a Krím és az orosz határhoz közeli területek irányában. A Rostec közlése szerint ez már a második eset volt, hogy elfogtak egy amerikai drónt a Krím felett – jelentette a Voice of Russia.

Az Egyesült Államok péntek estig nem reagált az amerikai drón elfogásáról szóló moszkvai hírre.

* * *

A honlapján hivatalos cáfolat címen megjelent közleményben a Rostec (Rosztyeh, korábban: Rosztyehnologii) orosz állami fegyvergyártó vállalat tagadja, hogy a Krím félszigeten bevetették volna az Avtobaza típusú drónelfogó rádióelektronikai hadviselési rendszerét.

A Rostec újabb közleménye szerint az információt eredetileg a Vojennij Obozrevatyel (Katonai Megfigyelő) című hírportál közölte, ezért annak hitelességért a szerkesztősége felel.

Az amerikai drónnak a Krím légterében történt állítólagos elfogását az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint a Pentagon is cáfolta. „Ez nem felel meg a valóságnak" – mondta Eileen Lainez szóvivő.