Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezernyi színes program a Hadtörténeti Múzeumban

Szöveg: Kovács Dániel |  2014. március 16. 10:30

A gyerekek kézműveskedtek, kipróbálták a történelmi játszóházat, a felnőttek fegyverbemutatón, rendhagyó tárlatvezetésen vettek részt. Idén is mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb elfoglaltságot, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) ismét programok színes kavalkádjával várta az érdeklődőket március 15-én.

Negyedik alkalommal is nagy sikert aratott a HM HIM Forradalmi forgatag nevű, nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó rendezvénysorozata. A várakozásnak megfelelően a múzeum megtelt érdeklődőkkel. A rendezők színes, interaktív programokkal várták a családokat.

1595968583

Népszerű volt a szabadságharc fegyvereiből szervezett bemutató is

A legkisebbek kézügyességüket fejleszthették a „Kreatív emlékezet"  címet viselő kézműves-foglalkozáson. Kezük közül egymás után kerültek ki a kisebb-nagyobb díszes kokárdák a múzeum foglalkoztatótermében. Szintén népszerű volt a szabadságharc fegyvereiből szervezett bemutató, ahol az érdeklődők kézbe is vehették a közel kétszáz éves puskákat, pisztolyokat. „Legyél te is huszár" címmel beöltözős fotózás is várta a gyerekeket.

Az udvaron valódi forgatag fogadta az érdeklődőket. Kézművesek kínálták portékáikat, különböző zenés-táncos programokban is részt vehetett a közönség. Történelmi játszóház várta a gyerekeket, a fegyverforgatás fortélyai iránt érdeklődők szablyavívást tanulhattak, a tömegben elvegyülő, korabeli egyenruhát viselő hagyományőrzők pedig készségesen meséltek a szabadságharc katonáinak életéről kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

1595968584

A legkisebbek kézműves-foglalkozáson fejleszthették

kézügyességüket

A múzeumba látogatók megtekinthették a március 14-én megnyílt „15 év szövetségben: Magyarország a NATO-ban" című fotókiállítást, de az állandó kiállításokat is rengetegen felkeresték, hiszen a mai napon a többi múzeumhoz hasonlóan itt sem kellett belépődíjat fizetni. Az érdeklődőket tárlatvezetők kísérték végig a „Jelszavaink valának" című kiállításon, de sokakat vonzottak a múzeum olyan időszakos kiállításai is, mint a német és magyar légi fegyverkezés második világháborút megelőző szakaszát bemutató „Sólymok és Messerek".


Fotó: Hovári Nikolett és Szikits Péter