Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

múzeum

Cikkek
20240307_Veszprém_19_sz_karabélymaradványok_KG (0)

A három muskéta

2024. március 8. 10:02

Két évvel ezelőtt három 1895 mintájú Mannlicher karabély darabjai és hozzájuk tartozó lőszerek kerültek elő a Veszprémi Érsekség területén zajló ásatáson. A nyolc milliméteres lőszereket az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakemberei a vonatkozó kormányrendelet szerint megsemmisítették, a fegyvermaradványokat viszont a szakértői tanúsítvány megszületését követően március 7-én visszaadták a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak.

him

A magyar vitézség csarnoka

2023. november 13. 11:43

Végleges helyére, a magyar vitézség csarnokaként újjászülető Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM). Az intézmény a Budai Várban, a Dísz téren, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében kap helyet.

reptar

Piknik a szolnoki RepTárban

2023. augusztus 31. 11:09

Lézerharcot, fegyverkiállítást, 4D mozit láthatnak, és kipróbálhatják egy vadászrepülőgép irányítását is szimulátoron keresztül azok, akik ellátogatnak szeptember 2-án, szombaton a szolnoki RepTár Piknikre – közölte a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum közleményben az MTI-vel.

IAC_491

Inter arma caritas – 491. adás

2023. augusztus 20. 7:44

„A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” Tamási Áron idézetével köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 491. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.

Szlovénia (12)

Helyszínbejárás Szlovéniában

2023. augusztus 19. 11:30

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság (HM HIM HHI) munkacsoportja Szlovénia területén végzett helyszínbejárást, munkatársai folytatták a tavaly megkezdett munkát az osztrák-magyar katonai temetők meglátogatásával.

kiállítás_1

Különleges műtárgyak kiállítása Székesfehérváron

2023. augusztus 14. 9:08

Székesfehérváron mutatja be legkülönlegesebb műtárgyaiból álló válogatását a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum keddtől.

Bálna_index

A jövő mellett a múlt is megelevenedett

2023. június 25. 17:45

Nyílt nappal várta a Bálna Honvédelmi Központ a Magyar Honvédség iránt érdeklődőket a Múzeumok Éjszakája másnapján, június 25-én.

DSCN0580

Ha nyár, akkor repülőtábor!

2023. június 25. 7:55

A Honvéd Kadét Programban résztvevő középfokú tanintézmények tanulói számára idén is a Honvédelmi Sportegyesület Szolnok – a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával – az MH Kiss József 86. Helikopterdandárral együttműködve szervez táborokat.

Bálna_index

Huszárok, ágyúlövés, tűzszerész robot és filmvetítés vár a Múzeumok Éjszakáján

2023. június 22. 14:58

Színes és izgalmas programokkal, rendhagyó bemutatókkal várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Bálna Honvédelmi Központban.

Bálna_nyitó

Múzeumok Éjszakája a Bálnában is!

2023. június 19. 14:30

A Múzeumok Éjszakáján – megannyi intézmény mellett – a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum interaktív kiállítása is várja a látogatókat a Bálna honvédelmi központban. A rendezvénysorozathoz csatlakozva, a Magyar Katonai Térképészet Szakmatörténeti Múzeuma pedig a térképészet iránt érdeklődők előtt nyitja meg kapuit június 24-én, szombat este.