Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-főtitkár: A katonai szövetség meghosszabbítja az afgán biztonsági erők finanszírozását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. június 8. 18:28

A NATO védelmi miniszterei a katonai szövetség Afganisztánnak nyújtott támogatásának folytatása, az afgán biztonsági erők finanszírozásának 2024-ig tartó kiterjesztése mellett határoztak, és elkötelezték magukat a békefolyamat előmozdítása és a teljes megbékélés megteremtése mellett – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár június 8-án, pénteken.

Stoltenberg a kétnapos védelmi miniszteri tanácskozás – amely a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek július közepén esedékes csúcstalálkozóját készítette elő – második munkanapját követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a partnerországok célja, hogy megerősítsék az afgán biztonsági erőket a békés megoldás feltételeinek megteremtése érdekében.

Arra emlékezetett, hogy a NATO 2015-ben befejezte harci küldetését Afganisztánban, amelyet ezt követően a helyi kormányerők vettek át. A katonai szövetség támogató és képzési, tanácsadási és segítségnyújtási feladatait azonban továbbra is ellátja az országban. Kijelentette: Asraf Gáni afgán elnök csütörtökön bejelentett tálibokkal szembeni hadműveleteinek átmeneti felfüggesztése az afgán kormány béke melletti elkötelezettségét bizonyítja. A NATO támogatja a tűzszünetet és arra szólítja fel a tálibokat, hogy csatlakozzanak ahhoz – tette hozzá. Aláhúzta, egy afgán vezetésű, valamennyi érdekelt afgán fél részvételével létrejövő békefolyamat elengedhetetlen a politikai rendezéshez, amely tartós megoldást hozhat az ország számára. A szövetség ezért arra szólítja fel az afgán kormányt, hogy az őszre tervezett választások sikere érdekében folytassa a korrupcióellenes harcot, és biztosítsa a nemzetközi emberi jogokat minden afgánra kiterjedően – közölte a főtitkár.

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: a NATO felkérte a tagországokat, hogy segítsék a közel-keleti régiókban tevékenykedő misszióit. Magyarország készen áll arra, hogy az Afganisztánban és az Irakban szolgálatot teljesítő NATO-erőket további katonákkal támogassa – tette hozzá.