Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-főtitkár: nem könnyű, de rendkívül fontos a párbeszéd Oroszországgal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. október 27. 11:47

Három hónap után ismét összeült a NATO-Oroszország Tanács október 26-án, csütörtökön Brüsszelben, a felek elsősorban az ukrajnai és az afganisztáni helyzetről egyeztettek – közölte Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára, kiemelve, hogy nem könnyű, de rendkívül fontos a párbeszéd Moszkvával.

A főtitkár az ülést lezáró sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy
„őszintén és nyíltan" tárgyaltak számos fontos kérdésről.
Elmondta, hogy az ukrán válságra vonatkozó nyugati és orosz
álláspontokat ezúttal sem sikerült közelíteni, továbbra is alapvető
nézeteltérések vannak az ügyben a két oldal között. Kiemelte, hogy a
NATO és Oroszország közötti feszültségnek ez a konfliktus az elsődleges
oka, amely „komoly kihatással van az euroatlanti térség biztonságára és
stabilitására".

Stoltenberg kulcsfontosságúnak nevezte a törékeny kelet-ukrajnai
biztonsági helyzet javítását és a minszki megállapodások teljes körű
végrehajtását.
A katonai szervezet vezetője tudatta: az ülésen az afganisztáni
helyzetről is őszinte megbeszélést folytattak.
Mint mondta, a felek helyzetértékelése „lényegesen eltérő", a béke
és a biztonság garantálása viszont közös érdek a dél-ázsiai országban,
amihez fontos az afgán egységkormány támogatása.
A tanácskozás harmadik témája a katonai tevékenységek átláthatósága
és kockázatcsökkentése volt. Ezen napirendi pont keretében a felek
kölcsönösen tájékoztatták egymást az utóbbi időben megtartott
hadgyakorlataikról.

Idén harmadjára és tavaly is háromszor ült össze a bizalomépítés
jegyében 2002-ben létrehozott tanács, amely Oroszország 2014-es ukrajnai
beavatkozása után egy ideig nem ülésezett. A nyugati országok azzal
vádolják Moszkvát, hogy a Krím félszigetet illegálisan csatolta el
Ukrajnától, valamint hogy Oroszország szakadár erőket támogat
Kelet-Ukrajnában.
Miközben a Nyugat és Oroszország továbbra is szemben állnak
egymással Ukrajnát és több más kérdést illetően, az ismételt találkozók
egyes szakemberek szerint azt jelenthetik, hogy a felek hajlandóságot
mutatnak a viszony javítására.