Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

OPCW: az Iszlám Állam mustárgázt vetett be Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 16. 22:54

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tavaly mustárgázt vetett be kurd erők ellen; Szaddám Husszein 2003-as megbuktatása óta nem volt példa arra, hogy Irakban bárki vegyi fegyvert alkalmazzon – közölte február 15-én, hétfőn a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) egy név nélkül nyilatkozó illetékese.

A forrás megerősítette, hogy laboratóriumi vizsgálatok kimutatták a kén-mustár vegyületet, miután 2015 augusztusában nagyjából 35 kurd fegyveresen jelentkeztek a tünetek harci bevetés után.

A szervezet nem nevezi meg, hogy ki használta a mérgesgázt.

Ugyanakkor a névtelenül nyilatkozó illetékes elmondta: az eredmények azt igazolják, hogy a vegyifegyvert az Iszlám Állam vetette be, mert a kurd fegyvereseket a dzsihadistákkal folytatott küzdelem során mérgezték meg.