Orosz hadihajók ismét manőverező robotrepülőgépekkel támadtak szíriai célpontokat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. augusztus 20. 21:18Három manőverező robotrepülőgéppel mértek csapást orosz hadihajók az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Núszra Front dzsihadista szervezet szíriai állásaira a Földközi-tengerről – közölte augusztus 19-én, pénteken az orosz védelmi miniszter.
Az orosz haditengerészet korábban is vetett már be manőverező robotrepülőgépeket Szíriában az IÁ és az an-Núszra Front ellen.
Tavaly októberben 26 Kalibrt, novemberben pedig újabb 18-at használtak fel a szíriai műveletekben. A tél elején, ugyancsak a Földközi-tengerről a legújabb típusú Rosztov-na-Donu tengeralattjáróról indítottak cirkálórakétákat.
Az orosz védelmi tárca hétfőn azt közölte, hogy előre ütemezett haditengerészeti gyakorlat kezdődött a Földközi-tenger keleti medencéjében, hogy felmérjék erőik képességeit terrorista jellegű válsághelyzetek megoldásában.
A tárca kommünikéje szerint a haditengerészeti csapásmérő egység öt gyakorlatot fog végrehajtani, amelyek során éleslövészetet is végez egy olyan forgatókönyv keretében, amely „a lehető legéletszerűbben utánoz egy valódi támadást".
Ugyanakkor a Kaszpi-tenger délnyugati medencéjében augusztus 15. és 20. között egy másik hadgyakorlaton a Tatarsztan, a Dagesztan, a Grad Szvijazsszk és a Velikij Usztjug nevű hajók vesznek részt. Utóbbi három hajó ugyancsak képes az új Kalibr típusú manőverező robotrepülőgépek indítására.