Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép robbant Libanonban a szíriai határvidéken

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 17. 13:31

Autóba rejtett pokolgép robbant január 16-án, csütörtökön Libanon észak-keleti részén, a Szíriával közös határtól nem messze.

Hivatalos források szerint a robbantás Hermelben, egy kormányzati épülettel szemben történt, s eddig legalább három halálos áldozatot követelt. A francia hírügynökség értesülései szerint legkevesebb tizenöten sebesültek meg.

A szíriai-libanoni határral párhuzamos Bekaa-völgy északi végében fekvő város, amelynek túlnyomó részét síiták lakják, a Hezbollah radikális síita szervezet egyik erődje. A Hezbollah televíziós csatornája, az al-Manár képeket közölt az érintett területet ellepő füstfelhőről és a felrobbant autó maradványairól.

Libanon egyre inkább a szíriai polgárháború második színterévé válik. Az utóbbi időben újból növekszik a síiták és a szunniták közötti erőszakos cselekmények száma az országban, fokozva ezzel a felekezetek közötti feszültséget, ami a Szíriában egymás ellen harcoló hittestvéreikre jellemző.