Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Radikális iszlamista nézeteket vallott a párizsi késelő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. október 6. 17:10

A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallhatta és a szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban – mondta sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője.

Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves támadó egyetértett az iszlám vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti" a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit.

A francia terrorelhárítási főügyész azt is elmondta, hogy a gyanúsított, akit a helyszínen lelőttek, vallási jellegű üzeneteket küldött a feleségének, mielőtt a támadás reggelén vásárolt két konyhakéssel rátámadt kollégáira a párizsi rendőr-főkapitányság hírszerzési részlegén.