Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen: a NATO nem tud Ukrajnának felderítéssel és eszközökkel segíteni

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 15. 20:06

A NATO mint szervezet nem tud segítséget nyújtani Ukrajnának felderítésben és felszerelésben, az ilyen igényeket a tagországok egymás közötti kapcsolataiban kell megvizsgálni – közölte a pozsonyi kül- és biztonságpolitikai konferencián csütörtökön Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

"A NATO-nak mint szervezetnek nincsenek felszerelései, nincs hírszerzése. Ezek olyan kérdések, amelyeket kétoldalú alapon kell megvizsgálni" – mondta a főtitkár a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Emlékeztetett: a katonai szövetség úgy döntött, hogy megerősíti partnerségét Ukrajnával a haderőreform, a fegyveres erők korszerűsítése, a kölcsönös együttműködés fejlesztése területén, beleértve Ukrajna részvételét a hadgyakorlatokon.
“Feltételezem, hogy a jövőben többet is tudunk tenni. De különbség van a NATO-tagság és a partnerség között. A kollektív védelem a washingtoni szerződés 5. cikke szerint csak a tagországokra vonatkozik" – hangsúlyozta Rasmussen.

Ukrajna márciusban átadott a NATO-nak egy listát, amely azokat a katonai-műszaki eszközöket tartalmazza, amelyekre az országnak szüksége lehet. Andrij Descsicja ügyvivő külügyminiszter leszögezte, hogy nem fegyverekről van szó.