Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robbantásos merényletek Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 16. 12:32

Sok áldozatot követelő robbantásos merényleteket követtek el március 14-én, pénteken Pakisztán két városában is, miközben a kormány és a tálibok vezetői egy tartós fegyverszünet létrehozásán fáradoznak.

A délnyugati Beludzsisztán tartomány székhelye, Kvetta belvárosában egy félkatonai szervezet konvoja ellen intéztek ismeretlenek pokolgépes támadást, amelyben legkevesebb tíz ember életét vesztette, s harmincegyen megsebesültek. Rendvédelmi források szerint a sebesültek közül nyolcnak az állapota válságos.

Az Iránnal és Afganisztánnal határos Beludzsisztán az ország gáziparának szíve, ahol fegyveres szakadárok mintegy tíz éve harcolnak a rendfenntartó erők és a központi hatalmat jelképező olyan stratégiai létesítmények ellen, mint a gázvezetékek vagy a vasút. Ugyancsak gyakoriak a szunnita radikálisok által elkövetett terrortámadások a lakosság mintegy húsz százalékát kitevő síita kisebbség ellen.

Az északi Pesavar városában öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy rendőröket szállító busz mellett. Feiszal Kamrán rendőrfőnök szerint a rendvédelmi erők a mecsetekben tartott pénteki imákat biztosítani érkeztek a helyszínre. „A rendőrök sértetlenek maradtak, de ártatlan emberek életüket vesztették, illetve megsebesültek" – mondta Kamrán. A támadó a járókelők közül legkevesebb kilencet rántott magával a halálba, s vagy harminc embert megsebesített.

A robbantások olyan időszakban történtek, amikor Navaz Saríf miniszterelnök és a pakisztáni tálibok vezetői hosszú távú fegyverszüneti megállapodással próbálnak véget vetni az évek óta tartó vérengzésnek. Miközben a bűntetteket mindeddig senki sem vállalta magára, egyre erősebb az a látszat, hogy a tálibok központi parancsnoksága nem ura a helyzetnek, és nincs hatalma a szétzilált országban működő számos fegyveres csoport felett.