Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szigorított biztonsági intézkedések a Boston Marathonon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 3. 12:11

A tavalyi merénylet után az idei Boston Marathonra több, a futókat is érintő szigorú biztonsági intézkedést vezetnek be a szervezők.

A világ egyik legrangosabb maratoni viadalának számító esemény rendezői bejelentették, hogy az indulók csak értéktárgyaikat, pénzüket tarthatják maguknál, táskáikat nem vihetik majd a rajthely közelébe. A személyes tárgyaknak egy külön helyet alakítanak majd ki egy kilométerre a rajttól.

Egyúttal közölték, hogy a biztonsági emberek külön figyelmet fordítanak majd azokra, akik menet közben csatlakoznak a mezőnyhöz, futva vagy kerékpárral.

Az új rendszabályokra azért van szükség, mert tavaly áprilisban a verseny céljánál robbantásos merényletet hajtott végre Dzsohar és Tamerlan Carnajev. A támadás három halálos áldozatot követelt, és 264 ember megsebesült.