Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szöuli delegáció járt a vitatott hovatartozású szigeteken

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 23. 19:55

Tizenhét dél-koreai parlamenti képviselő tett látogatást a Szöul fennhatósága alatt álló, de Tokió által is magáénak vallott japán-tengeri szigeteken kedden, a szigetország diplomáciai tiltakozását kiváltva.

A szöuli törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának tagjai azért látogatták meg a Koreában Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigetcsoportot, hogy megtekintsék a dél-koreai parti őrség által ellenőrzött terület védelmével kapcsolatos műveleteket.
Ez volt a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak harmadik látogatása a szigeteken, korábban 2005-ben és 2008-ban jártak a mindössze 0,18 négyzetkilométer területű szárazföldön.

Fudzsimura Oszamu japán kabinetfőtitkár keddi sajtótájékoztatóján “nagyon sajnálatosnak" nevezte az esetet, míg Kavai Csikao külügyminiszter-helyettes diplomáciai tiltakozást nyújtott át Dél-Korea tokiói nagykövetének a látogatás miatt.
A két ország között nagyjából félúton elhelyezkedő szigetekkel kapcsolatos vita augusztusban éleződött ki, miután Ri Mjong Bak dél-koreai elnök néhány nappal a szigetország második világháborús kapitulációjának – egyúttal a Koreai-félsziget japán gyarmati sorból való kikerülésének – évfordulója előtt meglátogatta a területet.

Dél-koreai adatok szerint idén mintegy 200 ezren látogatták meg a szigeteket. Csak múlt vasárnap közel 1700-an jártak a földdarabon.
A szigeteket Dél-Korea 1954-ben vonta fennhatósága alá, azoknak a parti őrség mellett két koreai lakójuk van, egy poliphalász és felesége. Szöul világítótornyot, helikopter-leszállóhelyet és két mobiltelefon-adótornyot is épített a szigeteken.
Japán ugyanakkor azt hangoztatja, hogy történelmi jogcíme van a területre. Korábban Tokió a Nemzetközi Bírósághoz akart fordulni az ügy rendezése érdekében, ezt azonban Szöul elutasította.