Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Távozásra szólította fel a szélsőséges csoportokat Aszad

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. november 2. 9:01

A szíriai Idlib tartományból Törökországba kell távozniuk az al-Kaida és Ahrar as-Sám szélsőséges csoportok fegyvereseinek – jelentette ki október 31-én, csütörtökön Bassár el-Aszad szíriai elnök.

A politikus az állami televíziónak nyilatkozva az utóbbi szervezetről azt mondta, hogy kapcsolatban áll a török állammal, amely harcolni küldte őket Szíriába. Hangsúlyozta, ha a fegyveresek nem hajlandók megadni magukat, akkor szükségszerűen hadműveletet indítanak ellenük.

Az elnök hasznosnak nevezte ugyanakkor az északkelet-szíriai biztonsági övezetet kialakító török-orosz megállapodást, amelynek értelmében a kurd milíciát a szíriai kormányhadsereggel egyeztetve visszavonták a török-szíriai határövezetből. Az egyezség abból a szempontból pozitív, hogy nem követeli a török erők azonnali távozását. Tompítja a kialakult káros helyzet élét, de egyben egyengeti az utat a térség felszabadítása előtt.

Nem oldja meg azonban a török „megszállás" okozta visszás helyzetet. Éppen ezért, ha politikai úton nem sikerül majd a török erőket távozásra bírni, akkor a háború lesz.  Törökország október elején hatolt be katonáival Észak-Szíriába, hogy elűzze a török-szíriai határ térségéből a kurd erőket.

Ankara és Moszkva, Szíria szövetségese, a múlt héten, kedden jutott megállapodásra arról, hogy a kurd harcosokat 30 kilométerrel visszavonják a határtól, a térségben pedig orosz-török erők járőröznének a régióban.

Aszad anélkül, hogy bővebb magyarázatba bonyolódott volna, kitartott amellett, hogy az egyezség ideiglenes jellegű.

Szólt Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter tervéről is, amelynek értelmében nemzetközi erők szavatolnák a biztonságot a határ menti térségben. Aszad szerint ez sértené Szíria szuverenitását azért, mert a terület kikerülne a szíriai állam ellenőrzése alól, megerősítené annak elszakadását.

Kramp-Karrenbauer elképzelése szerint a küldetéshez ENSZ-felhatalmazásra lenne szükség, és a nemzetközi szervezet vezette erőkre.