Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Török-szíriai pengeváltás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. december 29. 11:34

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán terroristának nevezte Bassár el-Aszad szíriai elnököt, akivel szerinte lehetetlenség a szíriai konfliktus rendezése. A török elnök Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnökkel tartott sajtótájékoztatót Tuniszban.


Aszad minden bizonnyal olyan terrorista, aki államilag támogatott terrorcselekményeket követett el – hangsúlyozta Erdogan. “Lehetetlenség folytatni Aszaddal. Hogyan is lehetne felkarolni a jövőt egy olyan szíriai elnökkel, aki közel egymillió állampolgárát gyilkolta meg?" – kérdezte.

A szíriai külügyminisztérium Erdogan nyilatkozatára reagálva azzal vádolta a török elnököt, hogy éppen ő az, aki a terrorizmust támogatja és “fő felelőse a szíriai vérontásnak", miközben országát hatalmas börtönné változtatta, amelyben elfojtják a szabad sajtót. A tárca szerint Erdogan korlátlan támogatást ajánlott mindenféle terrorszervezetnek.

Ugyanakkor a damaszkuszi rezsim a fegyveres ellenzékéhez tartozó csoportokat, köztük a mérsékeltnek mondottakat is, egységesen terroristának tekinti.

Törökország a polgárháború 2011-es kitörése óta támogat ellenzéki fegyvereseket Szíriában és követeli Aszad távozását, de ez irányú követeléseit visszafogta mióta a damaszkuszi rezsim szövetségeseinek számító Oroszországgal és Iránnal kezdett együttműködni a hetedik évébe lépő konfliktus politikai rendezése érdekében.

A szíriai konfliktus rendezéséről párhuzamosan két tárgyalási folyamat is zajlik: az egyik Genfben az ENSZ égisze alatt, míg a másik Oroszország, Törökország és Irán vezetésével Asztanában. Mindkét tárgyalási folyamatban képviselteti magát Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya, a genfi és az asztanai tárgyalásokon más-más ellenzékiek vesznek részt. Az Asztanában zajló tárgyalásokon egyebek mellett úgynevezett feszültségcsökkentési övezetek kialakításáról és a tűzszünet ellenőrzéséről született megállapodás.