Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington az ENSZ BT összehívását kezdeményezte Észak-Korea miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 5. 11:52

Az ENSZ Biztonsági Tanács ülésének összehívását kezdeményezte az Egyesült Államok az újabb észak-koreai rakétakísérlet miatt – közölte az amerikai ENSZ-misszió egyik szóvivője. Washington és Szöul is megerősítette, hogy Észak-Korea valóban interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) tesztelt aznap.

Az amerikai misszió szóvivője azt mondta, hogy a 15 tagú ENSZ-testület várhatóan július 5-én, szerdán tanácskozik zárt ajtók mögött. Diplomaták azt mondták, hogy helyi idő szerint szerdán délután három órakor (magyar idő szerint este kilenckor) ül össze a BT.

Észak-Korea kedden újabb ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati részéből, és a rakéta Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott be a Japán-tengerben, de erre egyelőre nincs kézzelfogható bizonyíték. A japán kormány korábban már közölte, hogy a rakéta, kilövése után negyven perccel, több száz – a dél-koreai hadsereg szerint 930 – kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe.

Néhány órával a rakétakísérlet után jelentette be Észak-Korea, hogy most első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával. A Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

Az amerikai hadsereg korábban azt közölte, hogy Észak-Korea szárazföldi telepítésű, közepes hatótávolságú rakétát bocsátott fel annak ellenére, hogy interkontinentális rakétáról tájékoztatta a nyilvánosságot.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azonban helyi idő szerint kedd este közleményében megerősítette, hogy Észak-Korea valóban interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt.

„Az Egyesült Államok határozottan elítéli az észak-koreai ballisztikus rakéta kilövését. Az ICBM tesztje az Egyesült Államok, szövetségesei és partnerei, illetve a térség és egészében a világ ellen irányuló fenyegetés újabb fokozása" – írta közleményében Tillerson, aki szerint globális cselekvésre van szükség bármilyen globális veszély elhárítására. A tárcavezető leszögezte, hogy a phenjani „veszélyes rezsimet" támogatja és segíti bármely ország, amely ideiglenesen észak-koreai vendégmunkásokat fogad be, bármilyen gazdasági vagy katonai előnyökhöz juttatja Phenjant, vagy nem hajtja végre maradéktalanul a BT vonatkozó rendeleteit.

Szerdán a dél-koreai védelmi miniszter is megerősítette, hogy Észak-Korea ICBM-rakétával hajtott végre tesztet. Han Min Ku parlamenti beszámolójában arról beszélt, hogy Észak-Korea egy KN-17 vagy Hvaszong-12 rakéta továbbfejlesztett, kétlépcsős, 7-8 ezer kilométeres hatótávolságú változatával hajtott végre kísérletet. A tárcavezető azonban azt is mondta, nem tudja megerősíteni, hogy sikeres volt-e a kísérlet, mert egyelőre nem tisztázott, hogy a rakéta visszatért-e a légkörbe. Phenjannak szerinte még azt is bizonyítania kell, hogy a rakéta robbanófeje kibírja a visszatéréskor keletkező hétezer Celsius-fokos hőmérsékletet. A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy amennyiben Phenjan folytatja vakmerő provokációit, az a nemzetközi közösség kemény szankcióihoz, és végső soron az ország „önmegsemmisítéséhez" fog vezetni.

Válaszul az újabb rakétakísérletre az amerikai és a dél-koreai hadsereg szerdán hadgyakorlatot hajtott végre Dél-Korea partjainál, Atacms típusú amerikai harcászati és Hyunmoo típusú dél-koreai rakétarendszerekkel, amelyek – az amerikai hadsereg közleménye szerint – gyorsan bevethetők, és nagy pontosságú csapásokat tudnak végrehajtani Észak-Korea területén bármilyen időjárási viszonyok között.

A KCNA hivatalos phenjani hírügynökség szerdán idézte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, aki szerint országa nem fogja tárgyalóasztalnál megvitatni az atomfegyverek és ballisztikus rakéták témakörét, és nem mond le a nukleáris erők fejlesztéséről, amíg az Egyesült Államok nem vet véget ellenséges politikájának.

Kim Dzsong Un „a jenkiknek függetlenség napja alkalmából adott ajándékcsomagnak" nevezte a rakétakísérletet. „Észak-Korea stratégiai helyzete újabb szintre lépett annak köszönhetően, hogy az országnak van már atom- és hidrogénbombája, illetve interkontinentális ballisztikus rakétája is" – idézte Kim Dzsong Unt a KCNA, amely jelentésében azt is írta, hogy az országvezető személyesen tekintette meg a „nehéz atomtöltet hordozására képes rakéta" sikeres kipróbálását.

Az interkontinentális rakéta tesztjével Észak-Korea nagy előrelépést tett rakétaprogramjában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy képes tömegpusztító fegyvert célba juttatni az Egyesült Államok területére, legalábbis egész Alaszka elérhetővé válik számára.

A nemzetközi közösség heves elutasítással reagált a rakétakísérletre. Hírügynökségek idézték szerdára virradóra António Guterres ENSZ-főtitkárt, aki ugyancsak határozottan elítélte a rakétakísérletet, és felszólította Phenjant, hogy vessen végett a provokatív cselekményeknek. Guterres is azt mondta, hogy Észak-Korea feltehetően interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt.

Észak-Korea mindössze néhány nappal az előtt lőtte ki legújabb rakétáját, hogy a világ legfejlettebb, valamint legjelentősebb feltörekvő országait és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Hamburgban tanácskozik, ahol arról is szó lesz, hogyan zabolázzák meg a phenjani fegyverkezést.