Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai katonai jelenlétről és gázszállításokról tárgyal Donald Trump és Andrzej Duda

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 5. 12:59

Az amerikai katonai jelenlétet és a gázszállításokat nevezte Donald Trump amerikai elnök július 5-én, szerda este kezdődő varsói látogatása alkalmából folytatandó kétoldalú egyeztetés fő témáinak Andrzej Duda lengyel elnök egy lapinterjúban.

Andrzej Duda a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilap hétfői kiadásában megjelent interjúban számolt be az amerikai elnök látogatásához fűzött várakozásairól. Duda és Trump csütörtök reggel egyeztetnek, a varsói Királyi Várban aznap megrendezendő Három Tenger Kezdeményezés csúcsértekezlete előtt, amelyen az amerikai elnök 12 kelet-közép-európai EU-tagállam elnökeivel találkozik.
Duda fontosnak nevezte, hogy a négyszemközti találkozón „konkrétumokról" tárgyalhat Trumppal. Ezek közé sorolta az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban, az észak-lengyelországi Redzikowóban létesülő rakétavédelmi pajzsot, az amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) nemrég elkezdett szállítását, valamint Lengyelország nem állandó tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Lengyelország szempontjából jó üzletet akarok kötni, amely amolyan win-win hatással jár, ahogy az amerikaiak mondják – jelentette ki Duda a gázszállításokról.

A biztonságpolitikára vonatkozóan úgy értékelte: Európa biztonsága az Egyesült Államoknak érdeke. „Amikor Közép-Európában háborúk – az első és a második világháború – kezdődtek, ezekben végül amerikaiak is meghaltak, miután az Egyesült Államok kénytelenek voltak részt vállalni e konfliktusok eloltásában" – idézte fel, hozzáfűzve: történelmileg indokolt, hogy Trump, aki „józanul szemléli az őt körülvevő valóságot", nagy súlyt tulajdonít Kelet-Közép-Európának.

Krzysztof Szczerski, a lengyel államfő kabinetfőnöke és külügyi államtitkára a TVN24 kereskedelmi hírtelevíziónak azt mondta: Varsó várakozása az, hogy Trump bejelenti az idén Lengyelországba telepített amerikai kontingens missziójának meghosszabbítását, illetve a rotációs jelenlét állandóvá változtatását.
A kabinetfőnök kiemelte azt is, hogy Trump látogatása során a kelet-közép-európai kérdések kerülnek majd napirendre a Három Tenger Kezdeményezés keretében. Aláhúzta: a kezdeményezés a 12 résztvevő ország (a V4 országai – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – mellett a három balti állam, valamint Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia) üzleti és beruházási érdekeinek összehangolását és képviseletét szolgálja.

Szczerski megerősítette: Trump Varsó egyik belvárosi terén, a Krasinski téren első alkalommal lép majd fel Európában széles nyilvánosság előtt. Az 1944-es varsói felkelés során fontos szerepet betöltött helyszínt az amerikai fél választotta „mint jelképes helyet" – mondta az államtitkár, kilátásba helyezve: Trump olyan nemzetként szólítja majd meg a lengyeleket, amely „történelme legnehezebb pillanataiban is megküzdött szabadságáért".
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter hétfő délutáni sajtóértekezletén elmondta: arra számít, hogy Trump a Krasinski téren a lengyel-amerikai biztonságpolitikai együttműködésről beszél, kitér Oroszország és a NATO szerepére, s az amerikai katonai jelenlétre a térségben.

A lengyel-amerikai egyeztetés egyik témája Waszczykowski szerint a szeptemberben esedékes Zapad-17 fedőnevű orosz-fehérorosz hadgyakorlat lehet, amely a lengyel külügyminiszter szerint „méreteit és a valószínű forgatókönyvét tekintve megköveteli majd a NATO és az Egyesült Államok reakcióját".
A Fehér Ház korábban közölte: a Három Tenger Kezdeményezés tanácskozásán való részvételével Trump elnök az amerikai kormányzat és a közép-európai térség országai közötti szoros kapcsolatokat kívánja hangsúlyozni, látogatásának célja, hogy kiemelje „a NATO kollektív védelme erősítésének elsődleges fontosságát".