Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szentmisék a Honvéd Üdülőben

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2017. július 5. 13:51

Az előző évekhez hasonlóan idén nyáron is szentmisét tartanak vasárnaponként 9 órától Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ imatermében a Katolikus Tábori Püspökség lelkészei. Az első szentmisét július 2-án Berta Tibor ezredes, általános helynök mutatta be.

1596035478

Immár évek óta hagyomány, hogy nyaranta a HM Tábori Lelkészi Szolgálat lelkészei szentmisét, illetve istentiszteletet tartanak az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban nyaraló vendégeknek. Az üdülő tavaly felújított imatermében az idei főszezonban az első szentmisét Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke celebrálta, aki a szentbeszédben a legnagyobb találkozásra: az Eucharisztiára irányította figyelmet. „A szentáldozás Jézussal való találkozás, a legnagyobb találkozás a Földön. Az Istennel való legegyszerűbb, legbensőségesebb, legcsodálatosabb találkozás. Ami természetesen megvan az imádságban, megvan más vallásos gyakorlatokban, de a szentmisében a legfontosabban. Itt azt szeretnénk, hogy találkozzunk vele, és úgy folytassunk tovább az utunkat, kilépve innét, hogy találkoztunk vele, s hogy továbbvigyük ennek a találkozásnak a nagyszerűségét" – emelte ki Berta Tibor ezredes.

A Katolikus Tábori Püspökség lelkészei augusztus végéig minden vasárnap reggel 9 órakor tartanak szentmisét az imateremben.

1596035478

Fotó: a szerző felvételei