Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapást mért a Hezbollahra az Egyesült Államok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. június 28. 19:00

Az Egyesült Államok június 27-én, vasárnap közölte, hogy ismét légicsapásokat hajtott végre Irán által támogatott milíciák ellen Szíriában és Irakban, ezúttal annak megtorlásául, hogy e milíciák robbanószerrel felszerelt drónokkal és rakétákkal támadtak Irakban amerikai katonákat és létesítményeket. Egy civilszervezet szerint a légicsapásoknak legkevesebb öt halálos áldozata van.

Az amerikai erők közleménye szerint két szíriai és egy iraki helyen támadtak műveleti létesítményeket és fegyverraktárakat. Mindegyik hely közel van az iraki-szíriai határhoz. Arról nem szóltak, hogy támadásaiknak vannak-e áldozatai vagy sérültjei tudomásuk szerint.

A légitámadásokat Joe Biden amerikai elnök utasítására hajtották végre. Az elnök, aki öt hónapja lépett hivatalba, immár másodszor rendelt el légitámadásokat Irán-barát milíciák ellen.

Először februárban egy szíriai célpont ellen, miután onnan rakétatámadások értek amerikai létesítményeket Irakban.

A Pentagon a mostani légitámadással kapcsolatos közleményében hangsúlyozta: Biden elnök eltökélt abban, hogy megvédi az amerikai katonákat.

Két milícia ellen intéztek most támadást: a Kataib Hezbollah és a Kataib Szajjid as-Suhada ellen – olvasható a minisztériumi közleményben.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civilszervezet úgy tudja, hogy a légicsapásokban meghalt legkevesebb öt iraki fegyveres, és több másik megsebesült. Az OSDH központja Angliában van, de kiterjedt aktivistahálózattal rendelkezik Szíriában. A Szana szíriai állami hírügynökség azt közölte, hogy a támadásokban meghalt egy gyerek, és három felnőtt megsebesült.