Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Letartóztatták a volt elefántcsontparti államfőt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 12. 7:04

Alassane Ouattara megválasztott elefántcsontparti elnök főhadiszállására, az Abidjanban fekvő Golf hotelbe szállították Laurent Gbagbo volt államfőt – közölte Jean-Marc Simon, Franciaország elefántcsontparti nagykövete.

Tájékoztatása szerint az Ouattarához hű erők tartóztatták le a volt elnököt. Egy névtelenül nyilatkozó francia diplomata ugyancsak azt állította, hogy nem a francia különleges erők, hanem Ouattara alakulatai fogták el és tartóztatták le Gbagbót. Toussaint Alain, Gbagbo Párizsban tartózkodó tanácsadója és szóvivője korábban azt közölte, hogy a francia Licorne expedíciós erő katonái fogták el és adták át az ellenzék vezetőinek a volt elnököt.

Hétfőn délelőtt a Licorne több mint harminc páncélozott járműve bekerítette a volt elnök abidjani rezidenciáját. Ahoua Don Mello, a volt elnök elefántcsontparti szóvivője közölte, hogy Gbagbo önszántából jött elő rejtekhelyéről és ellenállás nélkül adta meg magát a francia erőknek.

Elefántcsontparton tavaly novemberben tartottak elnökválasztást, amelyet Ouattara nyert meg, s a nemzetközi közösség őt ismerte el Elefántcsontpart államfőjének. A 2000 óta hatalmon lévő Gbagbo ennek dacára nem volt hajlandó lemondani, és a hadsereg egy részére támaszkodva ragaszkodott a hatalomhoz. Emiatt hetek óta súlyos harcok dúltak a világ legjelentősebb kakaótermelőjének számító nyugat-afrikai országban.

A francia államfő és az ENSZ-főtitkár engedélyével az ENSZ és a Licorne három helikoptere vasárnap ismét csapást mért Gbagbo csapatainak nehézfegyverzetére Abidjanban, az elnöki rezidenciánál, hogy megakadályozzák a lakosság és az ENSZ képviselői elleni támadásokat. A rakéták részben lerombolták a rezidenciát, amelynek bunkerében rejtőzött a volt elnök. Hétfő délelőtt heves harcok dúltak Ouattara és Gbagbo csapatai között Abidjan belvárosában is.

Egy héttel ezelőtt helikopteres akciókkal már megpróbálták semlegesíteni Gbagbo csapatainak nehézfegyverzetét, ami csak részben sikerült. Ouattara és Gbagbo tábora tárgyalásokat kezdett a múlt hét elején, de a viszonylagos nyugalmat a volt elnök katonái arra használták ki, hogy megerősítsék pozícióikat az ország gazdasági fővárosában, Abidjanban.

Mindazonáltal a nyugat-afrikai ország egyesítése nem tűnik könnyű feladatnak azon jelentések nyomán, miszerint Ouattara csapatai szörnyűségeket követtek el civilekkel.

A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet szombaton közölte, hogy polgári személyek százait mészárolták le, nőket és lányokat erőszakoltak meg, valamint legalább tíz falut felégettek az ország nyugati részén az elnök csapatai. Ouattara stábja tagadta, hogy közük lenne ilyen atrocitásokhoz.