Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Levonták és elégették az amerikai zászlókat az USA kabuli nagykövetségén

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 16. 7:40

Levonták az amerikai zászlót az Egyesült Államok kabuli nagykövetségéről, amelynek „szinte minden alkalmazottja” a repülőtéren várja a kimenekítést – közölte augusztus 15-én, vasárnap a washingtoni külügyminisztérium.

„Jelenleg számos intézkedést teszünk a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtér biztosítására, hogy lehetővé tegyük az Afganisztánban tartózkodó amerikai és szövetséges személyzet biztonságos távozását a polgári és katonai járatokon” – derült ki a külügyminisztérium és a védelmi tárca közleményéből. Ross Wilson, az Egyesült Államok afganisztáni nagykövete szintén a repülőtéren tartózkodik - közölte a külügyminisztérium szóvivője.

Az afgán fővárosban lévő amerikai nagykövetségről távozó diplomatáknak nemcsak a titkos iratokat, hanem az amerikai zászlókat is meg kellett semmisíteniük. Erről a Stars and Stripes című, tekintélyes amerikai katonai lap számolt be vasárnap. Eszerint a képviselet épületének kiürítése előtt a diplomáciai személyzetet arra utasították, hogy égesse el a zászlókat és más, propagandacélokra felhasználható tárgyakat. A kiadvány szerint a személyzet zászlókat, valamint „minden stratégiai vagy propaganda értékű tárgyat” elégetett az utolsó órákban, mielőtt vasárnap elhagyta az épületet. Számos diplomata amerikai zászlót vitt magával. A Stars and Stripes szerint a nagykövetség néhány alkalmazottját nem figyelmeztették előre az evakuálásról, ami miatt a képviseleten hagyták néhány holmijukat.

A tálib fegyveresek vasárnap este harc nélkül hatoltak be az afgán fővárosba, Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból. A tálibok a főváros valamennyi területét ellenőrzésük alá vonták.

Több mint 60 ország közös nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítják, hogy az Afganisztánt elhagyni kívánó afgánoknak és nemzetközi állampolgároknak engedélyezni kell a távozást, és a repülőtereknek, valamint a határátkelőknek nyitva kell maradniuk - közölte vasárnap késő este az amerikai külügyminisztérium. A tájékoztatás szerint az amerikai kormány és több mint 60 másik ország, köztük Ausztrália, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Katar, a Koreai Köztársaság, Németország, és Olaszország közös nyilatkozatot adott ki. Ebben azt közölték, hogy „az Afganisztán-szerte hatalmi és hatósági pozícióban lévők felelősséget - és elszámoltathatóságot - viselnek az emberi élet és a tulajdon védelméért, valamint a biztonság és a polgári rend azonnali helyreállításáért”. Hozzátették: „az afgán nép megérdemli, hogy biztonságban és méltóságban éljen. Mi a nemzetközi közösségben készen állunk arra, hogy segítsük őket”.

Az Európai Unió alkalmazottainak és polgárainak biztonsága a legfontosabb azt követően, hogy a tálib felkelők behatoltak az afgán fővárosba, Kabulba - jelentette ki vasárnap este Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke. Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta: „Az uniós polgárok, a személyzet és családtagjaik biztonsága rövid távon prioritást élvez. Hasonlóképpen egyértelmű, hogy sok tanulságot kell levonni a történtekből”. Hozzátette, hogy szoros kapcsolatban áll Josep Borrellel, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, akivel figyelemmel kísérik az afganisztáni fejleményeket.

A kabuli repülőtérről jelenleg is folyik a nyugati állampolgárok tömeges evakuálása. Brüsszeli források szerint a repülőtér az utolsó olyan nagy létesítmény az országban, amely továbbra is a NATO-erők ellenőrzése alatt áll, és amelynek biztonságát amerikai, brit és török katonai erők őrzik. A repülőtér vasárnap leállította a menetrend szerinti járatok kiszolgálását, és csak katonai szállító repülőgépek indítására szolgál.