Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megsemmisítették a vallatásról készült felvételeket

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 3. 8:20

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 92 olyan videofelvételt semmisített meg, amely terroristagyanús személyek vallatásáról készült – derült ki egy eljárás során.

A felvételek megsemmisítését a kormány ügyvédei ismerték el abban a perben, amelyet az Amerikai Polgárjogi Szövetség keresete alapján indítottak; a jogvédő csoport több információt követelt a Bush-kormány vallatási programjairól. A CIA olyan felvételeket tüntetett el, amelyek “durva vallatásokról" készültek. Két olyan személy vallatását is felvették, akik szerint vízbe fojtásos módszerrel akarták őket szóra bírni.

A vallatásokról készült felvételek ügye már Zacarias Moussaoui perében vitás kérdéssé vált; a francia férfit a 2001. szeptember 11-i New York elleni terrorcselekményekben való bűnrészességért 2006. májusában életfogytiglani börtönre ítélték (ő lett volna a 20. merénylő, akinek egy ötödik eltérített utasszállító repülőgépet kellett volna a Fehér Háznak irányítania). Az eljárás során az ügyészek azt állították, nincsenek felvételek, a per után viszont közölték, mégis készült két video- és egy hangfelvétel.

A The New York Times 2007 decemberében cikket jelentetett meg arról, hogy a CIA 2002-ben videóra vette terroristagyanús személyek kihallgatását, majd a felvételeket, amelyeken “kemény vallatási módszereket" alkalmaztak, 2005-ben megsemmisítették. A videókat akkor semmisítették meg, amikor a washingtoni kongresszus az ügynökség titkos őrizetbe vételi programja körül vizsgálódott – írta az újság, megjegyezve, hogy a CIA információkat titkolhatott el a törvényhozás és a bíróságok elől is.

Michael Hayden, a CIA akkori igazgatója azzal védekezett: a szalagok megsemmisítéséről “az ügynökségen belül" döntöttek, mivel meg akarták védeni a kihallgatást végző tiszteket, és mert a felvételeknek már nem volt hírszerzési értékük. Hayden akkor azt közölte, “új technikákra volt szükség", hogy szóra bírják a terrorgyanús foglyokat, s ezek a technikák “törvényesek, biztonságosak és hatékonyak" voltak. Mint kifejtette, a CIA kihallgatási programja értékes volt, hiszen segítségével terrorista akciókat előztek meg és emberéleteket mentettek meg.

Címkékjogvizsga