Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtalálták az Indonéziában lezuhant repülőgép feketedobozait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. január 12. 11:26

A haditengerészet egyik hajója észlelte a szombaton lezuhant Boeing 737-500 típusú utasszállító repülőgép feketedobozainak rádiójeleit, de a búvárok a több tonnányi törmelék miatt egyelőre nem férnek hozzájuk – közölték január 12-én, kedden a helyi hatóságok.

A búvárok huszonhárom méteres mélységben leltek rá a gép roncsaira a tengerfenéken. A haditengerészet egy hajója észlelte a Boeing 737-500 típusú gép feketedobozai által sugárzott erős jeleket.

A búvárok jelkereső berendezéssel felszerelkezve keresik a készülékeket, amelyeket a szerencsétlenül járt repülő több tonnányi törmeléke borít az iszapban – mondta Yudo Margono admirális, a haditengerészet parancsnoka. Hozzátette, hogy a tárgyak elmozdítása lassítja a berendezések kiemelését. A munkálatokhoz távirányítású robotot is bevetnek.

Kijelentette, hogy kedden százhatvan búvár fogja átfésülni a területet a műveletek felgyorsítása érdekében. A helyszínen 3600 ember, 13 helikopter, 54 hajó és 20 kisebb csónak folytatja a kutatást a hajó roncsai és holttestek után.

A feketedobozokban rejlő információ kulcsfontosságú ahhoz, hogy kiderüljön mi okozta a szerencsétlenséget. A berendezések a becsapódáskor leszakadtak a gép függőleges vezérsíkjáról.

Amint megtalálják ezeket a műszereket átadják az indonéz közlekedésbiztonsági bizottságának, amelyik felügyeli a baleset vizsgálatát. A feltárást a szingapúri és az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal is segíti.

Az indonéz repülésbiztonsági bizottság elnöke, Soerjanto Tjahjono, a gép roncsainak állapotát látva, kizárta azt a lehetőséget, hogy az utasszállító még a levegőben szakadt volna szét. Hangoztatta, hogy a gép a becsapódás pillanatáig épségben volt, a törmelék egy területen összpontosult, és nem nagyobb körben.

Az első vizsgálatok, a tengerből kiemelt gépalkatrészeken tapasztalt sérülésekből azt állapították meg, hogy a vízbe csapódáskor a hajtómű működött. Műszerei ezen a magasságon is rögzítették az adatokat.

Az indonéz közlekedési minisztérium kedden arról tájékoztatott, hogy az utasszállító a baleset előtt három nappal kapott légialkalmassági engedélyt. A gép tavaly márciusa és decembere között, a járvány idején nem közlekedett.

A Sriwijaya légitársaság gépe szombaton csapódott a Jáva-tengerbe, fedélzetén 62 emberrel, a járat rossz időjárási körülmények között Jakartából a borneói Pontianakba indult. A felszállást követően négy perccel tűnt el az irányítók radarjáról.