Mintegy 300 magyar szolgált az első világháborúban a francia idegenlégióban

A francia idegenlégióval – azaz ahogy franciául nevezik: Légion étrangère - leginkább Rejtő Jenő zseniális írásaiban találkozhattunk idehaza, ám a valóság meglehetősen különbözik a kedélyes hangulatú novellák világától.

Az 1831. március 9-én megalakult francia idegenlégió katonái jelentették – és jelentik ma is – Franciaország számára az „abszolút feláldozhatókból” álló sereget. A kezdetben érvényes megkötések is ezt igazolják: egységei nem teljesíthettek szolgálatot Franciaország szárazföldi határain belül, illetve francia állampolgárok sem jelentkezhettek soraiba.

„Az újonnan belépő köteles volt nevet változtatni, gyakorlatilag új személyazonossággal élte tovább az életét” – meséli Palócz Márk, aki tavaly nyáron publikálta tanulmányát az első világháború idején a légióban szolgált magyarokról. „Ennek főként biztonsági oka volt: ha valahol elfogtak egy legionistát, így még véletlenül se tudhatták meg, hogy hol élt, illetve hol él a családja” – magyarázza a fiatal kutató.

A légió legfőbb feladata – az 1950-es évekig – a gyarmatbirodalom kiépítése, illetve a fenntartásában való közreműködés volt, ám időközben meglehetős gyakorisággal az európai kontinensen is felbukkantak: részt vettek a spanyol polgárháborúban, majd a krími háborúban, de az 1859-es olaszországi hadjáratban is bevetették a kék derékszíjas katonákat.

„Amikor 1870-ben kitört a francia-porosz háború, eltörölték a rendeletet, amely szerint a légió nem szolgálhat Franciaország európai határain belül” – mondja Palócz Márk, hozzátéve: ekkor az Afrikában állomásozó légiósok javát is hazahozták, illetve harcba küldték francia földön.

Az első világháború kitörésekor ezrével jelentkeztek önkéntesek a légióba, több mint ötven országból. A háború végéig hozzávetőleg 44 ezer önkéntes harcolt a légió soraiban, melyből az osztrák-magyar állampolgárságú katonák száma 1369 fő volt. A magyar nemzetiségű katonák száma ebből mintegy 300 főre tehető. A francia hadsereg iratanyaga 51 magyar származású hősi halottat és 212 magyar nemzetiségű katonát tart nyilván, akiket az első világháború során valamelyik alakulat kötelékében bevetettek. Közülük 132 fő teljesített szolgálatot az idegenlégió kötelékében – derül ki Palócz Márk kutatásaiból.

„Az önkéntességet azért némiképp nem árt árnyalni” – jegyzi meg a pécsi egyetemista, hozzátéve: hiszen vagy azért lépett be valaki a légióba, mert a zsold mégiscsak több volt, mint egy kőbányában vagy napszámban elérhető javadalom, vagy pedig azért, hogy megússza a börtönt, netán az internálótábort.

A korabeli Európában az 19. és 20. század fordulóján nagy volt a jövés-menés. Ki kalandvágyból, ki mesterségbeli tudásának csiszolása végett érkezett Franciaországba, köztük számos hazánkfia is. Így aztán sokukat francia földön érte az első világháború kitörése. A hatóságok nem foglalkoztak azzal, ki milyen indíttatásból éldegél határaikon belül: ha az illető az újonnan ellenséggé vált valamelyik nemzet fia volt – internálták.

„Az internálótáborokban, börtönökben azonban hamarosan megjelentek a toborzótisztek. Pontosan tudták, hogy a szabadulás útja szinte kizárólag rajtuk keresztül vezet. Így kerültek magyarok is a légióba. Az immár kutatható adatlapokból az derült ki, hogy több mint egynegyedük a magyar fővárosban született, míg a többiek – nagyjából azonos eloszlásban – a Dunántúlon, a Tiszántúlon, a Felvidéken, a Délvidéken és Erdélyben. A rendelkezésre álló – esetenként hiányos – adatok alapján a magyar származású légiósok közül hozzávetőlegesen száz fő lehetett közlegény. Mellettük 17 őrvezető és szakaszvezető, 12 tiszthelyettes és 3 altiszt, valamint egyetlen tiszt – egy hadnagy – volt, aki az első világháború ideje alatt magyar állampolgárként a francia idegenlégióban szolgált” – mondja Palócz Márk.

A kutató nyáron megjelent publikációja óta eltelt időszak új fejleményekkel szolgált. „Közvetett információkból tudtam meg, hogy már 1850-ben is szolgáltak magyarok a légióban. Ők a forradalom leverését követő megtorlások elől menekültek Franciaországig. Közvetlen bizonyítékra a francia hadilevéltárban nem találhattam, hisz annak kartotékjai csak 1886-tól álltak rendelkezésemre, ám mivel kutatásaimat kiterjesztettem a nem kizárólag magyar, hanem már az osztrák-magyar állampolgárokra is, hozzájutottam az említett új információkhoz” – számol be kutatásainak fejleményeiről Márk.

A francia idegenlégió napjainkban is él és virul. Időről időre felbukkannak immár nem csak Afrikában, vagy Indokinában, de a világ szinte valamennyi „forró pontján”. Hazánkhoz legközelebb utoljára a boszniai háború idején találkozhattak velük a hadi tudósítók.

„Ma is rendkívül szívós, kemény harcosokból álló alakulatokat képeznek, akiknek tagjaira már réges-rég nem jellemző az első bevetés előtti, szinte azonnali dezertálás. Napjainkban Franciaországnak sincs szüksége szökött légiósokra vadászó egységekre, akik több pénzt kaptak azért, ha a dezertált légiósnak csak a fejét mutatták be, mint ha előállították volna élve a szökevényt. És ma is találhatunk öt évnyi szolgálatra aláírt magyar önkénteseket a francia idegenlégióban – feltéve, ha valami csoda folytán kiderítjük, melyik vadonatúj személyazonosság mögött rejtőznek” – mondja Palócz Márk, a Pécsi Tudományegyetem kutató-bölcsészhallgatója.