Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mészáros József

Cikkek
STREITGYÖRGY

Bem tábornoktól a vörösborig

2022. augusztus 30. 8:44

Zágonyi Károly – avagy később Charles Zagonyi – nem mindennapi pályafutását jól ismeri a hadtörténet. Az 1848-49-es szabadságharc idején Bem tábornok szárnysegédjeként az egyik csatában megmentette a legendás lengyel hadvezér életét, később a cári csapatok fogságába esett, ahonnan megszökött, meg sem állva Isztambulig. A törökök ekkor már kifejezetten szimpatizáltak a magyarokkal, így Zágonyi hónapokig élvezhette a szultán vendégszeretetét, mígnem a kalandvágy egészen az Újvilágig vitte.

Berta Tibor tabori puspok2

Berta Tibor tábori püspök: Szent István a katonák megbecsülésére buzdította fiát

2022. augusztus 21. 14:14

Minden magyar katona védőszentjét és annak történelmi-spirituális szerepét méltatta Berta Tibor püspök, Magyarország katonai ordináriusa a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi misén augusztus 20-án, szombaton, a budapesti Szent István-bazilikában. Az Erdő Péter bíboros, prímás által celebrált alkalmon számos egyházi és közjogi méltóság vett részt: mások mellett Novák Katalin köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Kar számos tagja is.

Dunapataj (5)

Polgárőrök ezreinek mondtak köszönetet

2022. június 25. 17:57

Négy év után újra Bács-Kiskun megye adott otthont az Országos Polgárőr Napnak június 25-én. A nagyszabású bakodpusztai eseményen több ezer polgárőr és érdeklődő vett részt. A rendezvényre mások mellett kilátogatott dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára és Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök is.

Mészáros József_felvételei (5)

A világon egyedülálló bemutatókra készül a tüzér egyesület

2021. október 10. 13:51

Hungarikummá nyilváníttatná és a nagyközönségnek is bemutatná a magyar mérnöki teljesítmény nagyságát dicsérő, a maga idejében világszenzációnak számító Gamma–Juhász lőelemképző eszközt a Magyar Honvéd Tüzér Egyesület. A bemutatókra méltó helyszínen, a Budapest fölé magasodó Hármashatár-hegyi tüzelőállásoknál kerülne sor. A cél felé vezető út első fontosabb lépését október 9-én, szombaton tették meg az együttműködő felek.

20210816-szekszard-honvedelemi-tabor (1)

A katonaélet sava-borsa - gyerekeknek

2021. augusztus 17. 7:17

Újabb honvédelmi tábor nyitotta meg kapuit augusztus 16-án, hétfőn: a Tolna megyei Szekszárd szomszédságában, Sötétvölgyben a harcászat rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Jakab Attila százados, táborparancsnok szerint, aki szívvel-lélekkel vesz részt a foglalkozásokon, az nagyon erős alapokat szerezhet ebben a műfajban.

Mezőhegyes (nyitó)

Szünidei katonaélet, lovaglással

2021. augusztus 14. 7:38

Több helyszínen szervezett erre a nyárra is honvédelmi táborokat az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred. Mezőhegyesen huszonhat kisdiák ismerkedhetett meg katonai körülmények között a lovakkal, a lótartással – és persze a lovaglással augusztus 9-13 között.

simicskó (2)

Simicskó István: fontos, hogy a gyerekek szeressék a hazát

2021. augusztus 11. 20:50

A balatoni Erzsébet-táborokban időről időre megrendezett Hősök napi rendezvény főszereplője volt augusztus 11-én, Fonyódligeten a Honvédelmi Sportszövetség, amely alapításakor célul tűzte ki a fiatalok egészséges nemzettudatra és közösségük iránti áldozatvállalásra való nevelését. Simicskó István, a sportszövetség elnöke az esemény előtti beszédében kiemelte: „a jövőt gyermekeink jelentik, ezért megfelelő nevelésük elsőrendű fontosságú.”

20210702-oltobusz-zahony (7)

A határmenti lakosokat is oltják

2021. július 2. 16:48

Péntektől Magyarország kiterjesztette az oltás lehetőségét a környező országok határ menti lakóira, akiket a Magyar Honvédség mobil oltóállomásain is fogadnak a határokhoz közel – így például Kárpátalja szomszédságában Barabáson, Lónyán és a záhonyi vasútállomáson.

Víztisztító század (nyitó)

Segít átvészelni a hőséget a víztisztító század

2021. június 25. 17:33

Szentes polgármesterének kezdeményezésére vízosztópontokat létesített városszerte az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. A víztisztító század több ezer csomag kiváló minőségű ivóvizet állított elő, amelyek kiosztása már meg is kezdődött – ám nem csak Szentesre, de Kecskemétre is jutott belőle bőven.

képek_taszár (7)

Az egykori taszári repülőtérnek már csak az emléke él – de az sokakban

2021. június 20. 7:08

A taszári repülőtér – azaz a Kapos Bázisrepülőtér – 2005-ös bezárása óta évről évre összejönnek baráti találkozóra az egykor ott dolgozók: sorállományúak, polgáriak, tisztek, hajózók, pilóták. A találkozó időpontja mindig a repülőtér alapításának dátuma, november 11-e, azonban a 70., jubileumi évforduló a koronavírus-járvány miatt tavalyról mostanra, június 19-ére csúszott át. Ezen a napon a pandémia ellenére is elég sokan, mintegy kétszáz fő gyűlt össze a taszári polgármesteri hivatal dísztermében, a Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének meghívására.