Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyobb nukleáris elrettentést sürget az észak-koreai vezető

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. január 14. 11:28

Kim Dzsongun észak-koreai vezető országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján – közölte január 13-án, szerdán a KCNA állami hírügynökség.

„Mindent meg kell tennünk a nukleáris elrettentés további növelése érdekében, miközben kiépítjük a legerősebb katonai képességeket” – idézte Kimet a kommunista állam hírügynöksége.

A pártkongresszus hétfőn választotta meg a Koreai Munkapárt új főtitkárává Kim Dzsong Unt. Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy még jobban bebetonozza Kim egyeduralmát.

A tisztség betöltetlen volt a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta.

Kim Jo Dzsong - Kim Dzsongun húga -, aki maga is magas tisztséget tölt be a pártban a Központi Bizottság tagjaként szerdán élesen bírálta a dél-koreai hadsereget, amiért hírt adott arról, hogy vasárnap késő este Phenjan belvárosában katonai díszszemlét tarthattak. A KCNA-nak nyilatkozva kijelentette, hogy ez Szöul ellenséges hozzáállását mutatja északi szomszédjával szemben. Kim Jo Dzsong nem sokkal azt követően nyilatkozott, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök újévi beszédében ígéretet tett, áttörést fog elérni a megfeneklett nukleáris leszerelési tárgyalásokban.

Megfigyelők szerint Kim Jo Dzsong gyakorlatilag a második számú vezető testvére mellett, és nyilatkozata, amelyben semmibe vette Mun párbeszédet sürgető törekvéseit, bizonyítja szerepét a rezsimben.