Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs jobb, mint a jó egészség

Szöveg: Bányász Eszter |  2022. szeptember 23. 14:18

„Nincs jobb, mint a jó egészség” – tartja a régi magyar közmondás. A testi, lelki jóllét megőrzésére hívja fel a figyelmet a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban szeptember 24-én, 10 órától megrendezett családi egészségnap.

egsnap nyit

A négy órás programra előadással készül többek között Baráti Anikó dietetikus, a divatdiétákat övező legégetőbb problémákról, valamint Barabás Mónika pszichológus, aki a gyermekrajzok elemzésébe próbál betekintést nyújtani.

Családi nap lévén a legkisebbeknek, a klasszikusok mellett – mint az arcfestés, a lufihajtogatás és a kézműves foglalkozás – a Fogi színház társulata egy örök kedvencet, a „Süsü a sárkány”-t mutatja be, de lesznek különböző koncertek, mazsorett előadás, sőt még népi játszóház is.

A nap folyamán a látogatók igénybe vehetnek diabetológiai tanácsadást, de lehetőségük nyílik ülő- és nyirokmasszázsra, bőrgyógyászati- és szemészeti vizsgálatra, illetve vércukor mérésre is.

A hasonló programok elengedhetetlen része a kirakodóvásár, a résztvevők különböző gyógynövényekkel, natúr kozmetikumokkal és textilből készült termékekkel térhetnek haza az egészségnapról.

Az étkeztetés is biztosítva van a Regiment étterem jóvoltálból három fogásos menüsorokkal, amelyek tápláló, laktóz -és gluténmentes ételekből állnak. A belépés ingyenes, viszont a szűrővizsgálatok, a masszázs, valamint a színházi előadás regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni emailben ([email protected]), vagy telefonon lehetséges (06 1 383-4958 vagy a HM szám 26-163).

További információért keressék fel a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ honlapját!

egészségnap szeptember
Címkékegészség