Online utazás történelemformáló helyekre

A hadtörténeti helyszínek bemutatása mindig érzékeny téma volt, hiszen, ha konkrét emléktúráról volt szó, akkor az idegenvezetőnek szót kellett értenie a jelenlévő hadtörténészekkel; ha pedig általános körutazásra vitte vendégeit, akkor a legbonyolultabb összefüggéseket is olyan egyszerűen, érdekesen, informatívan kellett átadnia, hogy az azoknak is tátva maradjon a szájuk, akik eleinte hátuk közepébe sem kívántak például egy erőd megtekintését.

Norvégiába jellemzően nem katonai emlékhelyek meglátogatása miatt szoktak elutazni a turisták, de ha valaki sokadik alkalommal jár ebben az országban vagy éppen 3 napot tölt a fővárosban, akkor máris érdekes lehet számára az alábbi hadtörténeti helyszín. Mivel az idegenvezetés – amelynek e sorok írója is több éve művelője - interaktív műfaj, ahol gyakran kérdések szakítják félbe a mondanivalót, ezért úgy építettük fel az alábbi cikket, mintha a túra a valóságban, a helyszínen folyna, azaz a kíváncsi turisták gyakran kérdésekkel szakítják félbe az idegenvezetőt – illusztrálva ezzel egy-egy idegenvezetés valódi hangulatát.

Kezdjük is meg virtuális sétánkat!

Oscarsborg erődszigete a magasból. A közel 100 kilométer hosszúságú Oslo-fjord egy ponton olyan keskenyre szűkül, mint a Duna Budapestnél. Ide építették Oscar, svéd király uralkodása alatt a ma is látható erődöt. Külsőre nagyon hasonlít a Monostori-erődre, amivel máris szemléltetni lehet, hogy nagyjából ugyanabban a korban épültek. Fontossága miatt hívják „Észak Gibraltárjának” is.

Hölgyeim, és uraim, a mai nap programja egy katonai erőd meglátogatása. Most biztosan sokan azt gondolják, ez unalmas lesz, hiszen a történelem álmosító, az előadó pedig „uncsi”. De bízom benne, hogy rácáfolok az előítéleteikre.

De mit csináljon az, akit nem érdekel a hadtörténelem?

Semmi gond, mert mielőtt áthajóznánk az erődszigetre, átsétálunk Drobakon, azon a kis ékszerdoboznyi városon, ami a helyi Mikulás székhelye. Itt van postahivatala, sőt, egész éves karácsonyi boltja is.

Mielőtt áthajóznánk a kis szigetre, érdemes kisétálnunk a fjord feletti magaslatra. Tekintsünk le az Oslo-fjordra, amely igazi stratégiai terület. A hadtörténeti helyszíneket érdemes először mindig felülről bemutatni, hogy legyen rálátásunk az egészre. Talán ezért is szerettem mindig a történelmi atlaszokat, mert azok néhány szóval is többet közöltek, szemléltettek, mint bármelyik tankönyv.

Alig 5 perc alatt áthajózunk a szigetre. Érdekes kontraszt, hogy a hadtörténeti helyszín egyben rekreációs központ is, ahol jachtkikötő és strand is megtalálható a szokásos látogatóközpont, kávézó, és társai mellett.

Fontos megemlíteni, hogy a szigetet, mint kulturális intézményt a 2000-es években nyitották meg. Akkortájt az volt az egyik múzeumpedagógiai program, hogy a gyerekek nyári tábor keretében eljátszhatták az 1940. április 9-én történt csatát, amely során a norvégok néhány találattal térdre kényszerítették, majd pedig elsüllyesztették ebből az erődből a németek büszkeségét, a Blücher nehézcirkálót.

1940. április 9-én, a hajnali órákban a norvég Pol III monitorhajó észleli és bátran szembe is száll a német hajókötelékkel. Utolsó esélyeként riasztófényt lő a magasba, jelezve ezzel is Oscarsborg erődjének a közelítő német hajókat.

Ha a norvégoknak ez egy ilyen horderejű katonai siker volt, akkor miért csak mostanában tették látogathatóvá az erődöt?

Egyrészt sokáig meg akarták őrizni az erőd katonai szerepét, másfelől pedig az események sokáig tabunak számítottak, hiszen azok a a norvég-német viszonyra emlékeztették az embereket.

Sétáljunk most fel a sziget azon pontjára, az erőd elé, a gigászi ágyúkhoz, ahonnan a majdnem sorsfordító lövés eldördült! Nem véletlenül mondtam azt, hogy sorsfordító. Németország olyan magabiztosan támadta meg Norvégiát, hogy szinte semmilyen ellenállásra nem számított. Aztán pont „saját ágyújuk” végzett a német flotta büszkeségével, a Blücherrel. Hogy miként lehetséges ez? 1893-ban Norvégia a németektől vásárolt ágyúkat, és az Osztrák-Magyar Monarchiától torpedókat. A beszerzés óta gyakorlatilag nem használták őket, és most, majd fél évszázad elteltével, ha rozsdásan is, de bevitték a találatokat az álmukból riasztott kadétok a Blücher nehézcirkálónak.

Érdemes tudni, hogy akkortájt Vilmos, német császár Norvégiába járt nyaralni, és tette divatossá az országot a németek között. A századforduló körül a németek rajongtak Norvégiáért. És most sem ellenséget jöttek

Hanem?

Mindig külön kell választani a valódi okot - amit a legtöbbször be sem ismernek - a casus belli-től. Ez utóbbi Norvégia esetében 1940 februárjában történt. A németek utólag ráhúzták a casus bellit az Altmark-incidensre, és így magyarázták: a norvégok biztos azért nem avatkoztak be egy angol és egy német hajó közötti összecsapásba a norvég partoknál, mert Norvégia az angolok oldalán állt, így most Németország megtámadhatja (elfoglalhatja) Norvégiát. A valódi ok viszont egyértelműen az észak-atlanti partok felügyeletéért való küzdelem volt, hogy kontroll alatt tartsák az Atlanti-óceánon zajló eseményeket és a svédek vasexportját. Illetve a tervezett atombombához szükséges nehézvizet akkoriban csak Norvégiában tudták előállítani, és erre a németeknek szükségük volt. De ez már egy pár évvel későbbi történet…

Szóval Németország elsősorban nem ellenséget látott Norvégiában, hanem egyszerűen kellett nekik a norvég föld a háborús-gazdasági célok eléréséhez.

A kis létszámú katonaság néhány perc alatt beüzemeli a fél évszázada pihenő 280 milliméteres páncéltörő Krupp ágyúkat, és jól átgondolva a pillanatot, kilövik a Blücher nehézcirkálót. Az esemény miatt a németek egy rövid időre hátraarcot fordítottak, ez  idő alatt egérutat nyert a norvég király, a kormány, az ország aranytartalékt pedig Londonba menekítették.

Mi történt a civil lakossággal?

Norvégia annak idején még szegény ország volt, éppen hogy függetlenné vált Svédországtól, kereste saját útját, így nagyon érzékenyen érintette a megszállás. Habár a németek inváziója stratégiai érdekből történt, az ország így sem úszta meg áldozatok nélkül. A hivatalos adatok szerint 10 és 20 ezer közötti áldozatot követelt a második világháború Norvégiában.

Eközben elértük a sziget legdélibb pontját, ahonnan az ágyúk Dél felé céloznak, az egyetlen irányba, ahonnan ellenség érkezhetett. Közel fél évszázadon át nem volt feladatuk a hatalmas, kék színű monstrumoknak. Habár berozsdásodtak, de ötven év elteltével is modern külsőt sugároztak. Az álmukból riadoztatott kadétoknak volt annyi lélekjelenlétük, hogy hidegvérrel felmérték, az ágyúk rég elvesztették korábbi hatósugarukat, meg kell várniuk, hogy a hajók másfél kilométeres távolságba érkezzenek. És akkor eldördült a lövés, ami azonnal talált. A hajó félig megbénult, de még így is közelített. Hamarosan jött a kegyelemdöfés, víz alatt megtorpedózták a Blüchert, amitől elsüllyedt az erődsziget közelében.

Hogyan emlékeznek a hajóra és legénységére?

Példamutató, hogy a norvégok által elsüllyesztett német hajó kiemelt horgonyát nem német földön, hanem itt a közeli fővárosban, Oslo forgalmas tengerparti sétányán állították ki.

Az emlékezés helye. Sok száz odaveszett német katona, és a Blücher cirkáló előtt emlékezhetünk Osloban, az Aker Brygge tengerparti sétányán. A hajó ma is az Oslo-fjordban pihen, csak a horgonyát hozták fel.

(Folytatjuk!)

Rajzok: Nagy Gábor