Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vettek egy volt CIA-ügynököt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 7. 19:27

Őrizetbe vették az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik volt ügynökét azzal a váddal, hogy bizalmas részleteket szivárogtatott ki a The New York Times című napilap egyik riporterének egy titkosszolgálati műveletről – közölte a washingtoni igazságügyi minisztérium. A tárca helyi idő szerint csütörtökön kiadott közleménye szerint a 43 éves Jeffrey Sterling exügynököt a Missouri állambeli Saint-Louis városában vették őrizetbe.

A szövetségi ügyészek azzal vádolják Sterlinget, hogy tíz esetben megsértette a bizalmas információk kezelésére, megőrzésére vonatkozó szabályokat. A vádiratban nem szerepel, hogy az exügynök annak idején milyen információkat szivárogtatott ki, a dátumokból és egyéb részletekből azonban egyértelműnek tűnik, hogy Sterling James Risen Pulitzer-díjas újságírónak szolgáltatott ki adatokat 2006-ban megjelent Hadiállapot című könyvéhez. A mű a CIA Iránnal folytatott „kémháborújának" egyes részleteiről rántja le a leplet.

Sterling a CIA Iránnal foglalkozó osztályán dolgozott, s az Egyesült Államokba menekült iráni hírszerzőkkel foglalkozott.

Risen a könyvben részletesen leírta a CIA egyik baklövését, azt, hogy miként hozta tévedésből a teheráni kémelhárítás tudomására az Iránban beszervezett CIA-ügynökök névsorát.

Risen a kötetben egyébként azt is állította, hogy a CIA – akaratlanul ugyan – maga adott leírást az irániaknak arról, hogyan kell atombombát gyártani.

A könyv megjelenése után az igazságügyi minisztérium kétszer is beidézte az újságírót, hogy fedje fel informátora kilétét, Risen erre viszont nem volt hajlandó.

A kötet kiadása után a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Sterlingre összpontosította figyelmét, akiről Risen egy 2003-as cikkében már írt. Tavaly decemberben végül vádat emeltek a CIA kötelékéből időközben távozott Sterling ellen.

Az exügynököt több mint tízéves szabadságvesztésre ítélhetik, ha a bíróság bűnösnek találja a terhére rótt vádpontokban.