Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsapásokat jelentettek Tripoliból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. június 4. 13:51

Összecsapásokat jelentettek június 3-án, péntekre virradóan a líbiai Tripoliból, a rivális milíciák közt kitört harcoknak legalább öt halálos áldozatuk van - jelentette az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap.

Az erőszakos cselekmények miatt néhány órára felfüggesztették a tripoli Mitiga nemzetközi repülőtér működését is. Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) a héten már felszólította a szembenálló feleket, hogy tartsák be a tűzszünetet, csökkentsék a feszültséget, és helyezzék a nemzet érdekeit a politikai csatározások fölé. A Tanács egyúttal sürgette az összes külföldi zsoldos azonnali kivonását Líbiából, valamint állást foglalt a választások mihamarabbi megtartása mellett.

A líbiai fővárosban - viszonylagos nyugalom után - május közepén, robbantak ki összecsapások, miután a tobruki, párhuzamos törvényhozás által februárban miniszterelnökké választott Fathi Basaga és több minisztere bejelentette érkezését a fővárosba. A harcok hatására Basaga távozott Tripoliból.

Líbiában 2011-ben buktatták meg az évtizedeken át teljhatalommal uralkodó Moammer Kadhafit, a puccs után azonban az ország káoszba süllyedt, és 2014-től gyakorlatilag két részre szakadt.

Az elnökválasztást decemberben, a parlamenti választásokat pedig januárban tartották volna, de Tripoli mindkettőt elhalasztotta, arra hivatkozva, hogy a rivális frakciók nem egyeztek meg a részletekben. A tobruki törvényhozás ezt követően vette saját kezébe az irányítást, és bejelentette, hogy Abdul Hamid Dbeibah tripoli kormányának megbízatása lejárt, függetlenül attól, hogy a választásokat nem tartották meg.