Sors dönt sorsról

Hazai háborús, főleg második világháborús játékfilm elég ritkán készül. A forgatókönyvet Závada Pál könyvéből írtad, de hogyan jutottál el a kötetig? Miért érezted azt, hogy ehhez a témához kell nyúlnod?

A film a Szovjetuniónak egy olyan területén játszódik, ahol a magyar csapatok voltak a megszálló erők. Mindig vonzódtam Oroszországhoz, a kultúrához, a tájhoz. A feleségem is orosz, elég sokat járok oda. A magyar-orosz viszony, a történelem közös szegmensei is izgatták a fantáziámat. Most kifejezetten olyan történetet kerestem, ami a második világháborúban a magyar megszálló erők köré fonódik. A film története egyébként nem frontcselekményekre épül, kifejezetten a megszállt területek atmoszféráját szerettem volna elemezni, azt a szituációt, amikor az ellenséget nem látjuk, csak érezzük, a félelemnek azt az intenzív jelenlétét, amely körülvette akkor a magyar erőket. Ebben a táj szinte főszereplővé növi ki magát, az maga az ismeretlen, ami elrejt minden olyan veszélyt a szemek elől, amelyet mégis folyamatosan érezni lehet. Ebben az ebben az ábrázolásmódban Tarkovszkij, Andrej Rubljov vagy a Sztalker című film fontos kapcsolódási pont volt számomra.

Pedig a Sztalker más műfaj…

Vonzódom a misztikumhoz. A filmem nem klasszikus háborús film, nem az akciókról szól, inkább az arcokon tükröződő gondolatok megfigyeléséről. Látszólag semmi nem történik, mégis folyamatosan az az érzése az embernek, hogy veszély van, hogy valami történni fog. A Sztalkerben is ez az izgalmas: bemenni egy olyan területre, ahol hirtelen átértékelődik minden az emberben, amit saját korábbi világából ismert. A helyzet itt is ugyanaz: ezeket a katonákat egy idegen országba, egy teljesen ismeretlen nyelvi környezetbe vittek el, rossz ellátási és felszerelési körülmények közé, ahol minden, amihez otthon hozzászoktak, érvényét vesztette, ahol a hideg és az élelmiszer megszerzése felülírta a morális szempontokat.

Kiket, miket tanulmányoztál még az előkészületek során?

Rengeteg katonanaplót olvastam, mielőtt elkezdtem volna a konkrét gondolatokat megfogalmazni a film kapcsán. Somorjai Lajos harctéri naplója például meghatározó élmény volt számomra, de említhetem Sára Sándor Don-kanyarról szóló dokumentumfilm-sorozatát is. A motiváció másik része személyes jellegű. A második világháborús magyar katonasors a mi családunkat is érintette, nagyapám is harcolt a Szovjetunióban, minden családi ebédkor hallgattam a történeteit. Végül a Závada-könyvben találtam meg azt a történetszálat, amelyre fel tudtam fűzni a saját gondolataimat és látásmódomat.

De a Závada regényből is csak egy apróbb részletet választottál ki, pár nap történetét.

Igen. A könyv főszereplője egy Semetka István nevű tótkomlósi parasztember, akit kivezényelnek a megszálló haderővel a Szovjetunióba, ott fogságba esik, aztán megszökik, hazajön, de itthon is üldözik, elveszik a földjét, és így tovább, azaz a könyv nem áll meg cselekményében a világháborúnál, hanem gyakorlatilag évtizedeket átölelve még az ötvenes évek traumáin is átvezeti az olvasót. Ennek a történetnek én csak egy apró, oroszországi epizódját használtam a forgatókönyvhöz.

Ha már rendezőket és filmeket említettél, a Jöjj és lásd! a hatások között volt?

Bizonyos fokig igen. Sok mindent elolvastam, amit a Jöjj és lásd! alkotói is olvastak. Adamovicsnak például - aki az orosz film forgatókönyvét írta – van egy Égő falvak című drámai dokumentumkönyve, ami alapmű. A koncepció persze más volt, ott a németek voltak a megszállók, ráadásul a Jöjj és lásd! számomra azért sem volt követendő példa, mert ott a fehéroroszok, a megszállt területek lakosságának szemszögéből ábrázolják a cselekményt. Nagyon erős és az érzelmekre ható film, de ítéletet is mond egyben: a németek a megtestesült gonoszok. Mi éppen az ellenkezőjére törekedtünk a saját filmünkben, semmiképpen nem akarjuk befolyásolni a nézőt. Embereket, élettöredékeket ábrázolunk a katonák szemszögéből, minden ítélkezés nélkül. A Természetes fényben érzelmek, sorsok dominálnak egy teljesen furcsa szituációban, amikor életek, sorsok felett kell dönteni.

Úgy fogalmaztál, hogy a második világháború a mai napig nagy súlyt rak a magyar nemzetre. Milyen szempontból?

Ha a magyar történelem összefüggéseiben vizsgáljuk. Nem önmagában a világháborút kell kiemelni, ez egy sokkal hosszabb folyamat. A magyarok második világháborús traumája összefügg a történelmünk számtalan más traumájával. Nem szeretnék állást foglalni abban, hogy mit kell gondolnunk a saját történelmünkről, súlyos hibának tartom azonban, ha magunkra csak mint áldozatként tekintünk, függetlenül attól, hogy valóban voltunk azok az évszázadok során. De szembe kell néznünk azokkal a dolgokkal is, amelyek egyáltalán nem az áldozat szerepkört erősítik.

Ez – részben legalábbis - morális ítéletet feltételez. A filmedben hogyan ítéled meg a megszálló magyar katonák szerepét?

Sehogyan. Semmiképpen nem akartunk moralizálni, ez volt az elsődleges szempont. Bízom benne, hogy a nézőben sem fog ilyen jellegű indulatot kelteni majd, mivel a film semmilyen formában nem ítélkezik. A legfontosabbnak azt tartom, hogy morális állásfoglalás nélkül tudjunk beszélni a múlt sötétebb oldaláról is, azt vizsgálva, hogy az azt átélő emberek számára mit jelentett az egész. Szokatlan nézőpontból ábrázoltuk az eseményeket, hiszen ezek a katonák abban a szituációban a megszállók voltak. A klasszikus háborús filmekben az úgynevezett jó oldal szemszögéből követjük az eseményeket, itt más a helyzet. A saját életmódjukból kirángatott magyar katonákról szól a történet, akik belekerültek egy helyzetbe, ahol helyt kell állniuk, pedig az egyetlen vágyuk, hogy hazajussanak. Kicsit hasonlít a szituáció az amerikaiak vietnámi, vagy az oroszok afganisztáni háborújára, egy idő után már nekik is nehéz volt megérteni, hogy sok ezer kilométerre a hazájuktól hogyan is védik annak függetlenségét pontosan. Hangsúlyozom: a film nem a fekete és fehér gondolatiság mentén halad, nem teszi fel a jó volt így vagy nem volt jó kérdést. Egy helyzetet, közeget ábrázol, amelyről szabadon, indulatok nélkül lehet beszélgetni. Utóbbi a legfontosabb: tudjunk róla beszélni.

Utaltál rá, hogy a filmed nem a nagyszabású csatajelenetekről szól. Ez a koncepciónak vagy a költségvetésnek tudható be?

Alapvetően a koncepciónak. A klasszikus háborús film nem izgat annyira. Nem tartom magam akciórendezőnek, nem is lett volna jó, ha abba az irányba kanyarodok el. Sokkal jobban érdekelt a történet lélektani része, az ismeretlen katona mindennapjainak ábrázolása. Voltak persze a filmben nagyszabású jelenettervek is, nem csatajelenet, mégis akció, de ezekből többet valóban költségvetési okokból kellett végül kihúznunk, bár úgy vélem, hogy a minimalista nyelvezet miatt ezek nem fognak hiányérzetet okozni.

Amatőr színészekkel dolgoztál, akiknek gyakorlatilag sem a színházhoz, sem a film műfajához nincs közük. Hogyan választottad ki őket?

Óriási munka volt, rengeteg időt emésztett fel. Falukba, mezőgazdasági cégekhez utaztunk, hogy megtaláljuk a szereplőket. Az, hogy amatőrökkel dolgozunk, ugyanúgy az alapkoncepció része volt, mint a moralizálás hiánya vagy a táj hangsúlyossá tétele. A karakterek, az arcok elsődleges szemponttá váltak a válogatásnál, hiszen a történeten úgy megyünk végig, hogy közben ezeknek az embereknek az arcát figyeljük, általuk szembesülünk az eseményekkel, az ismeretlennel. A szereplőválogatásban személyesen vettem részt, mert nagyon fontos volt, hogy megbízzanak bennem. Ezeknek az embereknek több hónapra ott kellett hagyniuk a munkájukat, a családjukat, külföldi forgatáson kellett részt venniük, emiatt egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ki az, aki igent mond. Sokan az utolsó pillanatban léptek vissza, olyan is volt, akit a munkáltatója nem engedett el a két hónapos forgatásra. Az első találkozás csak az első lépés, a megismerkedés még csak tapogatózás volt. Beszélgettünk, kiderült, érdekesek vagyunk-e egymás számára, majd egy hónap múlva visszamentünk, akkor már konkrétabb tervekkel. Két év alatt gyűlt össze az a harminc ember, akivel végül kiutazhattunk Lettországba forgatni.

Milyen körülmények között forgattatok?

Egy erdő közepén laktunk egy faházas kempingben, a szereplők ott kaptak egyenruhát, fegyvert a kezükbe, részt vettek egy katonai alapkiképzésen, majd két hónapon át tulajdonképpen katonaként éltek. A háttér kísértetiesen hasonlított a második világháborús valódi eseményekre, hiszen a szereplők – kikerülve saját közegükből - ugyanúgy egy számukra teljesen idegen országban, nyelvi környezetben találták magukat, ugyanúgy küzdöttek a honvággyal, a tájjal mint egykor a magyar katonák,. A stábunk nagy része ráadásul orosz és lett volt, akikkel eleve nem tudtak kommunikálni, így kénytelenek voltak egymásba kapaszkodni - ezzel pedig igazi egységgé váltak. Mindent együtt és egyszerre csináltak. A helyzetet nem tudatosan alakítottuk így, de kiemelkedően fontos eleme lett a forgatásnak.

Kellett külön figyelni a szereplőid lelkiállapotára? Nem színészekről beszélünk, nyilván megviselte őket a két hónapos összezártság egy idegen országban, az erdő közepén.

Hogyne. A stábból mindig volt olyan, aki velük lakott, mozgott és figyelt erre. A legmeghatározóbb számukra persze a honvágy volt. Ez is a film előnyére vált, hiszen pontosan ugyanezzel a problémával küzdöttek a magyar katonák is akkor. A filmben a szereplők arcán éppen ez látszik. Biztos vagyok benne, hogy ugyanez látszódott a második világháborús katonáinkon is. Volt olyan, aki elsírta magát, annyira hiányoztak a gyerekei, de végigcsinálta a két hónapos forgatást. Ha valaki hamarabb végzett és hazautazott, az akkora esemény volt, hogy még búcsúbulit is rendeztünk neki.

A járvány miatt egyelőre dobozban áll a filmed. Nem is gondoltatok online forgalmazásra?

Ragaszkodunk a mozihoz. Ez jellegénél fogva egy lassú film. Rengeteg totállal dolgoztunk, ami egy képernyőn, monitoron egyáltalán nem a tervezett hatást kelti. Mindent, a hangot és a látványt is vászonra terveztünk. A Természetes fény érzésekről szól, amelyek be kell, hogy szivárogjanak az ember lelkébe, erre pedig csak a mozi alkalmas.

A bemutató körülbelüli időpontját óvatos reménykedéssel ki mertétek tűzni?

Februárban még reménykedtünk egy májusi időpontban, most nagyjából nyárra tesszük. Amint nyitnak a mozik, bemutatjuk, bár a dolgot az is nehezíti, hogy rengeteg alkotás vár ugyanerre. Ha nyitás lesz, ésszel kell a forgalmazóknak kezelni azt a sok filmet.