Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stoltenberg: a NATO addig marad Afganisztánban, amíg az erőszak meg nem szűnik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. február 16. 10:53

A táliboknak be kell tartaniuk a tűzszünetről szóló megállapodásokban foglaltakat, ugyanis a NATO mindaddig Afganisztánban marad, amíg az erőszak meg nem szűnik - jelentette ki a katonai szervezet főtitkára február 15-én, hétfőn Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a NATO védelmi minisztereinek szerdán kezdődő kétnapos online tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elengedhetetlennek nevezte az erőszak mérséklődését Afganisztánban, és közölte, csakis a helyzet normalizálódása esetén történhet meg a misszióban részt vevő csapatok kivonása az országból. Hangsúlyozta: egyetlen résztvevő ország sem akar a kelleténél tovább maradni Afganisztánban, azonban a szövetségesek nem távoznak, mielőtt arra az idő elérkezett volna.

„Célunk egyértelmű: nem hagyhatjuk, hogy az ország újra a terroristák menedékévé váljon” - fogalmazott a főtitkár. A NATO súlyos árat fizethet azért, ha túl korán vonja ki csapatait Afganisztánból, fennáll ugyanis annak kockázata, hogy ezzel helyszínt biztosíthat a terroristák számára a szövetségesek elleni támadások megtervezéséhez és megszervezéséhez is - figyelmeztetett. Kiemelte, a NATO határozottan támogatja az afganisztáni békefolyamatot, amely a legjobb esélyt biztosíthatja a tartós politikai megoldáshoz. Minden érintett félnek élnie kell a történelmi lehetőséggel - mondta. A táliboknak mérsékelniük kell az erőszakot, tárgyalóasztalhoz kell ülniük, eleget kell tenniük kötelezettségvállalásuknak, miszerint beszüntetik az együttműködést a nemzetközi terrorista csoportokkal - emelte ki. A megkezdett béketárgyalások eredménye törékeny, az erőszak szintje továbbra is elfogadhatatlanul magas, továbbá nem szűnnek a civilek ellen elkövetett tálib támadások sem - hívta fel a figyelmet.

A NATO szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket, a tagországok védelmi miniszterei pedig értékelik a helyzetet és mérlegelik a szükséges lépéseket - közölte Stoltenberg. A főtitkár a NATO iraki missziójával összefüggésben azt mondta, a szövetségesek jelenléte kulcsfontosságú hozzájárulás a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemhez. Reményét fejezte ki, hogy a védelmi miniszterek videókonferenciájukon hozzájárulnak egy kibővített misszió kialakításához, amely több képzési és tanácsadási feladatot látna el az országban. A missziónak fokozatosan bővülnie kell, válaszul a kialakult helyzetre. Csak így biztosítható, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ne erősödhessen meg újra és térjen vissza a régióba - közölte.