Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Súlyos B-1B hajtóműbaleset Norvégiában

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2021. május 5. 10:06

2021 februárjában történelmi jelentőségű hírként járta be a sajtót, hogy az Egyesült Államok légiereje B-1B Lancereket telepített a norvégiai Ørland légibázisra.

b1b_01-2_jetfly2

A gépek a texasi Dyess támaszpontról, a 7. bombázó ezred állományából érkeztek és számos feladatot hajtottak végre az északi sarkkör térségében, egy esetben B-2 Spirit bombázókkal közösen.

A tervezett feladatok sikeres végrehajtása után, nagyjából egy hónapnyi norvégiai tartózkodást követen, március 23-án haza is települtek Texasba. Az azonban csak nemrég derült ki, hogy valójában nem az összes áttelepült gép repült vissza, egy ugyanis Norvégiában maradt egy súlyos hajtóműsérülést követően, melyet egy szívócsatornában maradt tablet okozott. A The War Zone magazin értesülése szerint az esetet követően az érintett karbantartószázad parancsnokát, Kristen Shadden alezredest leváltották a pozíciójából.

haditech_jetfly_1

A gépen nagyobb léptékű javítás és hajtóműcsere volt szükséges, így csak három héttel később került repülőképes állapotba, és innen első útja az Égei-tenger térségébe vezetett április 12-én, ahol éppen az Ellsworth légibázis Lancerei gyakorlatoztak.

Bár a szerencsétlen esemény nyilvánvalóan nem jött jól a USAF számára, ugyanakkor fontos tapasztalatokkal is gazdagíthatja a légierő szakembereit, akiknek az anyabázistól távol kellett ilyen nagy léptékű karbantartást elvégezniük, ezt a tapasztalatot pedig hasznosíthatják a jövőben tervezett hasonló áttelepüléseknél, melyek egyre inkább a USAF stratégiájának részét képezik.

Forrás: jetfly.hu