Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Száz éve történt: a II. Ágfalvi Csata

Szöveg: dr. Tóth Gergely őrnagy | Fotó: Sopron Média, Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör |  2021. szeptember 12. 15:48

Tematikus sétával és emlékszikla-avatással tisztelegtek a Soproni Egyetem, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és Ágfalva Önkormányzatának képviselői, valamint a Magyar Honvédség tartalékos katonái és a katonai hagyományőrzők a felkelésben részt vett hősök emléke előtt a II. Ágfalvi Csata 100 éves évfordulóján.

20210909-afgalvicsata 01

A Rongyos Gárda felkelőit megjelenítő, a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör hagyományőrzői által vezetett, a csata évfordulójának alkalmából szervezett tematikus séta Ágfalván, a Ház-hegyen ért véget. Ez a helyszín a két ágfalvi ütközet egyik legfontosabb pontjaként, stratégiai irányítóhelyeként szolgált. Itt kapott helyet az a szikla, ami az 1921. szeptember 8-ai felkelésnek állít méltó emléket. Annak a csatának, amely hosszú távon a 1921-es sikeres soproni népszavazáshoz vezetett.

Az ünnepségen Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere köszönetet mondott azért, hogy dr. ifj. Sarkady Sándor ötlete alapján a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság - Sopron Megyei Jogú Város közreműködésével - az emlékszikla formájában maradandó emléket állított az utókor számára.

20210909-afgalvicsata 02

Sopron önkormányzata nevében dr. Farkas Ciprián polgármester elmondta: a város legnagyobb ünnepe december tizennegyedike, a hűség napja. „Ez a nap nekünk Sopronban a haza, a nemzet és a város szeretetét jelenti. Nem ünnepelhetnénk azonban ezt a napot a hősök nélkül, akiknek ma emléket állítunk a Hausbergen, és akik az életüket adták azért, hogy Sopron és a környező települések magyarok maradhassanak” – emelte ki.

20210909-afgalvicsata 03

Dr. ifj. Sarkady Sándor történész felidézte a csata jelentős pillanatait, méltatta azokat a soproni főiskolásokat, szombathelyi vasutasokat, tisztviselőket, pesti műegyetemistákat, akik a négyszeres túlerő ellenében is helyt álltak. Az 1921. szeptember 8-i ütközetben, melyben a főiskolások fontos szerepet töltöttek be, három hősi halottat vesztettek a felkelők: Machatsek Gyula erdőmérnök hallgatót, Szechányi Elemér bányamérnök hallgatót és Pehm Ferenc pénzügyi tisztviselőt. A győzelem eredményeképp létrejöhetett a Velencei Egyezmény, amelynek értelmében Sopron és környékének lakossága népszavazáson dönthette el, hogy a térség Ausztriához vagy a Magyar Királysághoz tartozzon, rést ütve ezzel a trianoni diktátumon.

20210909-afgalvicsata 04

Az emlékmű leleplezését követően a Honvédelmi Minisztérium nevében Kocsi László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Életpálya Menedzsment Főosztály Társadalmi Kapcsolatok Osztályának osztályvezetője, valamint az osztály állományába tartozó Magyar Gusztáv hadnagy koszorúzta meg emléksziklát. A díszőrséget az MH 6. Területvédelmi Ezred, 19. Területvédelmi Zászlóalj, Sopron Járási Századának katonái adták.

Este fáklyás megemlékezést és misét tartottak a soproni Szent István templomban.

20210909-afgalvicsata 05