Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szerbiának erősítenie kell a hadseregét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 22. 19:47

Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád − közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállítás apropóján.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) helyszíni beszámolója szerint a szerb elnök rámutatott, hogy óriási a fegyverkezési verseny a világon, ezért Szerbia sem maradhat le. Mint mondta, jelenleg a költségvetés két százalékát fordítja Belgrád a hadseregre, míg más országokban ez legalább négy százalék. Ezért növelik meg az eddigi másfélmilliárd eurós hadi költségvetést további 700 millióval. „Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják” − húzta alá.

Amellett pedig, hogy a saját hadseregét és hadi iparát erősíti, a tervek szerint francia harci repülőgépeket is beszerez majd Szerbia. Aleksandar Vucic közölte, a francia Dassault Aviation SA Rafale repülőgépek beszerzése további hárommilliárd eurós kiadást jelenthet, a tárgyalások azonban még folynak a gyártóval.

Az elnök bejelentése szerint a szerb hadiipar a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet saját gyártású drónok és pilóta nélküli gépek előállítására. Aleksandar Vucic közölte: nagy az érdeklődés a szerb fegyverek iránt, mindenki fegyverkezik, mindenki háborúra készül.

A szerb elnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy megnyílik a hadsereg elitegységeibe történő jelentkezés pályázata. A tervek szerint a különleges egységek létszámát a közeljövőben ezerötszázról ötezerre növelik, az ott szolgálók bérét pedig jelentősen megemelik. A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.