Szíriában lezuhant a légierő egyik gépe
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2012. augusztus 14. 8:40Lezuhant a szíriai légierő egy vadászgépe augusztus 13-án, hétfőn az ország keleti részén – jelentette a damaszkuszi állami televízió néhány órával az után, hogy a lázadók egy szuperszonikus gép lelövéséről számoltak be ugyanabban a körzetben.
A szíriai tévé hírcsatornája szerint a gép gyakorló repülés közben műszaki okokból zuhant le. A SANA állami hírügynökség szerint a pilótának sikerült katapultálnia, s jelenleg keresik.
Ugyanakkor a szíriai felkelők azt állítják, hogy elfogták a pilótáját annak a harci repülőgépnek, amelynek a lezuhanásáról hétfőn adott hírt az állami televízió.
A Szabad Szíriai Hadsereg egyik osztaga feltett egy felvételt az internetre, s ezen állítólag a pilóta látható, amint bemutatkozik és elmondja, milyen harci feladatot kapott, és hogy a „forradalmárok" jól bántak vele, elsősegélyben részesítették, „jó emberek".
Mint elárulta, a Deir ez-Zórtól keletre fekvő Muhaszán város bombázására kapott parancsot.
Az osztag parancsnoka, egy dezertált százados azt mondta, hogy a gépet ők lőtték le, míg az állami televízióban műszaki hibából bekövetkezett balesetről beszéltek. A százados a felvételen azt ígérte, hogy a pilótával a hadifoglyokról szóló genfi konvenciónak megfelelően fognak bánni.
A felkelőkről kialakult kép az utóbbi időben rossz irányba változott – jegyzi meg a francia hírügynökség –, mert az interneten keringő egyes videofelvételeken borzalmas atrocitásokat látni, amelyeket a kormánynak dolgozó, elfogott emberekkel szemben követtek el.