Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorcselekménynek minősítették a Capitolium elleni támadást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. március 4. 11:41

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) belföldi terrorcselekménynek minősítette a Capitolium elleni, január 6-iki támadást – közölte kedden Christopher Wray, az FBI igazgatója, az amerikai törvényhozás felsőházának igazságügyi bizottsága előtt.

Christopher Wray szenátusi meghallgatásán úgy fogalmazott: „Ez a támadás, ez az ostrom bűnözői magatartás volt. Ez ennyire egyszerű, és ezért az FBI ezt belföldi terrorizmusnak tekinti”.

Az igazgató elmondta, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda több mint 270 000 állampolgári bejelentést kapott az amerikaiaktól, amelyek segítettek azonosítani a támadásban feltehetőleg részt vevő embereket. „Néhányan megtették azt a fájdalmas lépést is, hogy barátaikat vagy családtagjaikat jelentették fel” – tette hozzá Wray.

Január 6-án Donald Trump volt elnök hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni.

A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A volt elnök ellen a demokrata többségű alsóház lázadás szítása miatt emelt vádat, a Capitolium megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt. Donald Trumpot végül – az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) végén – a szenátus felmentette.

Az FBI igazgatója visszautasította azokat az állításokat, melyek szerint a Capitolium elleni támadást egyetlen szélsőséges ideológia hívei követték el.

„A január 6-iki támadók között volt néhány – és a számuk a nyomozás előre haladtával folyamatosan növekszik –, akiket erőszakos milicista szélsőségeseknek neveznék. És letartóztattunk néhány olyan embert is, akiket a rasszista motivációval rendelkező erőszakos szélsőségesek kategóriájába sorolnék” – fogalmazott Christopher Wray, aki hozzátette: nincs bizonyíték arra, hogy a radikális baloldali Antifa tagjai részt vettek az ostromban.

Az FBI mostanáig legalább 280 embert tartóztatott le, akik feltehetőleg részt vettek a január 6-ai támadásban és több mint 300-at már vád alá helyeztek.

Wray azt is elmondta, hogy az általuk vizsgált belföldi terrorizmussal kapcsolatos esetek száma megduplázódott, mióta ő vezeti a Szövetségi Nyomozó Irodát. 2017-ben mintegy 1000 esetet jegyeztek fel, míg 2020-ban 2000-et.