Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai tanfolyamon az „Acélkockák”

Szöveg: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis | Fotó: az alakulat felvételei |  2021. március 4. 10:24

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megérkeztek az altisztjelöltek az Acélkocka Altisztképzési Rendszer általános repülőműszaki szakmai tanfolyamára, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra.

Szolnok_Acélkocka_tanfolyam (1)

Ebben az évben tíz fő kezdi meg a bázis Repülőműszaki Zászlóalja által szervezett szakmai képzést. A résztvevőket dr. Koller József dandártábornok, az alakulat parancsnoka, valamint Budavári Ádám törzszászlós, a bázis vezénylőzászlósa fogadta Szolnokon.

Szolnok_Acélkocka_tanfolyam (3)

A parancsnok hangsúlyozta a repülőműszaki altisztek képzésének fontosságát, továbbá kiemelte, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében nagy számban érkező légijárművek indokolják a leendő szakemberek magas szintű képzését és rendszerbe illesztését.

Szolnok_Acélkocka_tanfolyam (4)

A felkészítés résztvevői júliusig lesznek Szolnokon, ez idő alatt szakmai, elméleti, gyakorlati alapokat kapnak, valamint csapatgyakorlat keretein belül betekintést nyernek a Magyar Honvédség légierős alakulatainak életébe.

Szolnok_Acélkocka_tanfolyam (2)